A koronavírus szövődményeibe halt bele Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök

A politikust novemberben szívelégtelenség miatt szállították kórházba, majd végül az alapítványa által kiadott közlemény szerint a koronavírus szövődményébe halt bele szerdán a Loire menti Authonban található otthonában.

Az 1926-ban született Giscard d'Estaing Charles de Gaulle elnöksége alatt a pénzügyminisztériumot vezette, és harminc év után sikerült az ország költségvetését egyensúlyba hoznia. A jobboldali politikust 1974-ben választották elnökké. Az Európát a második világháború után újjáépítő kereszténydemokrata és centrista összefogás képviselőjeként reformpolitikájával hét éves mandátuma alatt alapvetően és tartósan átalakította a francia társadalmat, írja az MTI.

Giscard d'Estaing elnöksége alatt született törvény

• a születésszabályozás és terhességmegszakítás jogáról,
• az alapfokú oktatás egységesítéséről,
• ekkor csökkent 21-ről 18 évre a nagykorúvá válás időpontja, illetve a választójogi korhatár.

Nagyban támogatta a TGV (Train á Grande Vitesse), a nagysebességű vasút megépítését, a Minitel online szolgáltatás fejlesztését, illetve az atomerőművek építését. 1975-ben ő kezdeményezte a világ legfejlettebb ipari államainak (a mai G7 csoport) létrehozását, és Helmut Schmidt német kancellárral közösen felkarolta a monetáris unió tervét.

Valéry René Marie Georges Giscard d'Estaing a németországi Koblenzben született, apja az első világháború után francia megszállás alá került Rajna-vidéken volt tisztviselő. Gazdag arisztokrata és politikus család sarja, dédapja miniszter, nagyapja parlamenti képviselő volt. A második világháború alatt az ellenállási mozgalomban harcolt, 1951-ben szerzett diplomát a közigazgatási elitfőiskolán (École nationale d'administration), és az adóhivatalban kezdett dolgozni.

Amikor 1974-ben, 48 évesen elnökké választották, az 1848-ban hatalomra került Charles-Louis Napoléon Bonaparte után a második legfiatalabb köztársasági elnök volt Franciaországban. 1977-ben megalapította az európai integrációt támogató Köztársasági Pártot, majd 1978-ban életre hívta a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) pártot.

A francia gazdaságra is kiható olajválság, a növekvő infláció, munkanélküliség azonban nem igazán kedvezett népszerűségének, amiként arisztokrata allűrjei, költséges síelései, afrikai elefántvadászatai és a közép-afrikai diktátorhoz, Bokassa császárhoz fűződő kapcsolata sem. Elvesztette első miniszterelnöke, az elnöki tisztségre pályázó Jacques Chirac támogatását is, és az 1981-es elnökválasztáson vereséget szenvedett a baloldal jelöltjétől, Francois Mitterrand-tól.

A vereség ellenére maradt a politikában, 1989-93 között európai parlamenti képviselőként az uniós integráció egyik leghatározottabb szószólója volt, 2001-2003-ban az ő elnökletével működött az EU (végül életbe nem lépett) alkotmányos szerződésének szövegét kidolgozó Európai Konvent.

Korábbi köztársasági elnökként 1981 óta tagja a francia törvények alkotmányosságát ellenőrző testületnek, az Alkotmánytanácsnak. 2003-ban tagjai sorába választotta a Francia Akadémia, 2008 óta tiszteletbeli elnöke volt a brüsszeli székhelyű Atomium nemzetközi szervezetnek.