Jourová: A demokráciát ápolni és védeni kell

2020. december 3. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság egy sor javaslatot jelentett be csütörtökön, amik segítségével küzdeni akarnak az online dezinformáció ellen, megerősíteni a médiaszektort, megvédeni a választásokat bármilyen külső beavatkozástól és erősíteni az európai demokráciát, írja a Politico.

„A demokráciát nem lehet magától értetődőnek venni, ápolni és védeni kell” – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke az Európai Demokrácia Cselekvési Terv (EDAP) és a Média és Audiovizuális Cselekvési Terv (MAAP) bemutatásakor.

Jourová elmondta, hogy céljuk, hogy elősegítsék és megerősítsék az állampolgárok szerepvállalását, hogy aztán szabadon, manipulációtól mentesen dönthessenek közéleti ügyekben. „A tervben javasolt intézkedések az újságírók védelmének fokozására, valamint a félretájékoztatás és a beavatkozás elleni küzdelemre irányulnak, a szólásszabadság teljes körű védelme mellett” – mondta.

Jourová a cselekvési tervek bejelentésekor – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP
Jourová a cselekvési tervek bejelentésekor – Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

A Politico azonban hozzátette, hogy egyelőre konkrét jogszabályt nem tettek közzé csütörtökön, hanem a tervek az uniós tisztviselők politikai szándéknyilatkozatának tekinthetők arról, hogy erősebb biztosítékokra van szükség az online dezinformáció kivédéséhez és a tagországok média- és audiovizuális szektorainak megvédéséhez.

Az Európai Bizottság közleménye szerint az európai demokráciáról szóló cselekvési tervben meghatározott intézkedések három fő pillérbe tagozódnak: elő akarják mozdítani a szabad és tisztességes választásokat, erősíteni akarják a sajtószabadságot és a médiapluralizmust, valamint küzdeni akarnak a dezinformáció ellen.

Ennek részeként a Bizottság többek között jogalkotási javaslatot terjeszt majd elő a fizetett politikai hirdetések átláthatóságáról, és felülvizsgálja az európai szintű politikai pártok finanszírozására vonatkozó szabályokat.

A Bizottság emellett intézkedéseket fog ajánlani 2021-ben az újságírók biztonságának kezelésére, amiben külön figyelmet szentel az újságírónőkkel szembeni fenyegetéseknek, és elő fog terjeszteni egy kezdeményezést a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek visszaélészszerű alkalmazása ellen. Javasolnak majd intézkedéseket a médiabeli tulajdonviszonyok és az állami hirdetések átláthatóságának megerősítésére is.

A Bizottság azt is kiemeli, hogy vezető szerepet vállal majd a dezinformáció visszaszorítását célzó meglévő gyakorlati kódex átalakításában, amelynek keretében megerősítik az online platformokra vonatkozó követelményeket, és szigorú nyomon követést és felügyeletet vezetnek be. A cselekvési terv javaslatot tesz a külföldi beavatkozás elleni küzdelem meglévő uniós eszköztárának javítására, többek között olyan új eszközökre, amelyek lehetővé teszik, hogy az elkövetőkre terheljék a költségeket.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!