Trump már idén bejelentheti, hogy 2024-ben is elindul az elnökválasztáson

2020. december 2. – 14:46

Trump már idén bejelentheti, hogy 2024-ben is elindul az elnökválasztáson
Az elnökválasztási „csalás” ellen tiltakozó Trump-párti aktivisták a Legfelsőbb Bíróság washingtoni épülete előtt november 14-én. Fotó: John Lamparski / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump valószínűleg már elnöki ciklusának januári vége előtt bejelenti, hogy a Joe Bidennel szemben elbukott elnökválasztás után 2024-ben újból megméreti magát a republikánus párt színeiben. – írta szerdán az Axios. Az elnök kedden egy Fehér Házban tartott fogadáson a vendégeknek – köztük a CNN egyik újságírójának – azt mondta:

Fantasztikus négy év volt. Megpróbálunk még négy évet ráhúzni. Ha nem megy, legfeljebb, találkoznunk négy év múlva!

Az elnök újraválasztási küzdelméhez számíthat az elnökválasztáson tapasztalható csalások (melyeket sem bíróságokon, sem a választási hatóságok előtt nem sikerül bizonyítékokkal alátámasztani) elleni küzdelemre felállított „Választási Védelmi Alap”-ba ömlő adományok jelentős részére, melyből legalább 125 millió dollárt tud majd a jövőben saját kampánycéljaira felhasználni.

Trump potenciális 2024-es – egyelőre csak a színfalak mögött szervezkedő – riválisai abban reménykednek, hogy a republikánus pártra rátelepedő elnök befolyása Biden 2021 januári beiktatásával gyorsan el fog tűnni. Azonban az elnökválasztás és az azóta eltelt hetek eseményei azt mutatják, hogy a párt szavazói és politikusai még a legabszurdabb helyzetekben is készek Trump mögé beállni, és elemzők arra számítanak, hogy ha valóban bejelenti 2024-es indulását, az nagyon megbonyolítja majd az indulók helyzetét. Másfelől viszont Trump már 74 éves, és bár nagyon kevés konkrétumot tudni egészségi állapotáról, túl van két választáson, egy elnöki cikluson és egy (valószínűleg nem éppen enyhe) koronavírus-fertőzésen, így nem garantált, hogy négy év múlva is kampányképes állapotban lesz.

Az valószínűnek tűnik, hogy mostani legyőzőjén, Joe Bidenen már nem fog tudni revansot venni. Bár a leendő elnök nem konkretizálta terveit, de többször is kijelentette, hogy magára „átmeneti elnökként” tekint, aki a „hidat” jelenti a demokrata vezetők új generációjához. Biden 2024-ben már 82 éves lesz, így általános várakozás szerint nem indul az újraválasztásért, hanem inkább az általa kijelölt utódot – valószínűleg alelnökét, Kamala Harrist – próbálja hatalomra segíteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!