Huszonöt év fegyházat kapott Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró gyilkosa

2020. december 2. – 14:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre súlyosbította szerdán a pozsonyi legfelsőbb bíróság Miroslav Marcek büntetését, akit Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása és egy további gyilkosság miatt áprilisban 23 évre ítéltek.

Az MTI szerint Marcek ügye azután került a legfelsőbb bírósághoz, hogy az ellene a bazini székhelyű különleges bíróság által hozott ítéletet megfellebbezte az ügyész, arra hivatkozva, hogy nem teljesültek a büntetés csökkentéséhez szükséges feltételek. A fellebbezést benyújtó különleges ügyész eredetileg is 25 éves szabadságvesztés kiszabását kérte.

A nagy botrányt és belpolitikai viharokat is kiváltó, két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság bűnvádi perének főtárgyalása idén januárban kezdődött. Az ügy öt vádlottja közül elsőként a vád koronatanújával, Andruskó Zoltánnal szemben született ítélet, őt – különálló perben, már egy hónappal korábban – vádalku keretében ítéltek 15 év letöltendő szabadságvesztésre, amiért kifizette a gyilkoságért járó összeget a gyilkosságot végrehajtónak. A gyilkosságok elkövetőjének, Miroslav Marceknek az ügyét – miután januárban bevallotta a gyilkosságok elkövetését – külön per keretében tárgyalták tovább, és első fokon áprilisban ítélték el.

Az ügy fennmaradó három szereplőjével szemben szeptemberben született ítélet. Tomás Szabót – aki a vádirat szerint segédkezett Marceknek az újságíró és barátnője meggyilkolásánál – 25 év börtönbüntetésre ítélték.

Az újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát ugyanakkor – elégséges bizonyíték hiánya miatt – felmentette a bazini székhelyű különleges bíróság.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kusnírovát 2018. február végén találta holtan a rendőrség a galántai járásban fekvő Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság az országban közfelháborodást keltett, és sohasem látott méretű tüntetéssorozat követte, ami belpolitikai válsághoz vezetett, a kormány több tagja távozott, és lemondott Robert Fico kormányfő is.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!