Hiába a második hullám, csökkent a munkanélküliség az euróövezetben

2020. december 2. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Októberben az EU-ban stagnált, az euróövezetben pedig csökkent a munkanélküliségi ráta, de mindkét régióban egy százalékponttal haladja még meg az egy évvel korábbit az Eurostat szerdai jelentése alapján.

Az MTI beszámolója szerint az euróövezet 19 tagállamában októberben szezonális kiigazítással 8,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a szeptemberi 8,5 százalékról. Egy évvel ezelőtt, 2019 októberében 7,4 százalékon állt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben.

Az euróövezeti munkanélküliségi ráta a júliusban 8,7 százalékon elért két éves csúcs óta folyamatosan csökken.

Az Európai Unió 27 tagállamában szezonális kiigazítással 7,6 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki, a szeptemberivel megegyező. Egy évvel korábban 6,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Az Eurostat kimutatása szerint az idén októberben 16,236 millióan voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 13,825 millióan az euróövezetben. A szeptemberihez képest a munkanélküliek száma 91 ezerrel csökkent az EU-ban és 86 ezerrel az euróövezetben. Az egy évvel korábbit az EU-ban 2,186 millióval, az euróövezetben 1,692 millióval haladta meg a munkanélküliek száma az idén októberben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!