Amnesty: Borzasztó kivégzéshullám Egyiptomban

2020. december 2. – 19:11

Amnesty: Borzasztó kivégzéshullám Egyiptomban
A tömeges bebörtönzések és megalapozott ítélet nélküli kivégzések ellen tüntetnek egyiptomi származású amerikaiak és a velük szimpatizálók New York-ban, 2019 márciusában Fotó: Atilgan Ozdil / Anadolu Agency via Getty Image

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amnesty International jogvédő szervezet szerdai jelentésében elítélte az Egyiptomban tapasztalható „borzasztó kivégzéshullámot”, mely során októberben és novemberben összesen 57 emberen hajtották végre a halálos ítéletet, ami csaknem kétszer annyi, mint a 2019-ben végrehajtott kivégzések száma.

Abdul Fateh esz-Szíszi kormánya 2013-as puccsa óta nem csak a megbuktatott iszlamista Muszlim Testvériséghez köthető ellenzéki mozgalmak ellen lép fel egyre keményebb eszközökkel, hanem mindenféle civil szerveződés ellen is. Emberi jogi szervezetek arról számolnak be, hogy aktivistáikat menetrendszerűen tartóztatják le, fagyasztják be személyes vagyonukat, vagy korlátozzák mozgásukat. novemberben is két, emberi jogokkal foglalkozó civil aktivistát tartóztattak le „álhírterjesztés és terrorista szervezetben való részvétel” vádjával.

Az Amnesty szerint a hatóságok a több tucatnyi kivégzéssel Kairó leghírhedtebb börtönében, a Torában történt szeptemberi lázadást torolhatták meg, melyben több börtönőr és a halálsoron ülő elítélt vesztette életét. Az Amnesty és a másik neves jogvédő szervezet, a Human Rights Watch egyetértenek abban, hogy Egyiptomban dokumentálhatóan és rendszerszerűen megsértik a méltányos bírósági tárgyaláshoz való jogot, és az ítéletekhez sokszor kínzással kicsikart vallomásokat is figyelembe vesznek.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!