Süllyedő hajója utolsó látható darabjába kapaszkodva találtak meg egy eltűnt floridai vitorlázót

2020. november 30. – 16:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csaknem két nappal az eltűnése után, felborult hajójának utolsó vízfelszín feletti részébe kapaszkodva találták meg vasárnap azt az amerikai vitorlázót, akit előző nap nyilvánítottak eltűntnek a hatóságok, írja a CNN.

Az Egyesült Államok Parti Őrségének vasárnapi közlése szerint a 62 éves férfira a nyílt óceánon, csaknem 140 kilométerre a floridai partoktól találták rá. A jelentés szerint Stuart Bee péntek délután négy körül hagyta el a kikötőt Stingray nevű, közel 10 méter hosszú hajójával. A férfi eltűnését az egyik ismerőse jelezte másnap, aki szerint korábban nem volt jellemző, hogy Bee bármikor is a vízen töltötte volna az éjszakát.

A parti őrség közlése szerint a szerencsétlenül járt férfi a levetett ingjével integetve próbálta meg magára felhívni a segítségére sietők figyelmét. A mentést és a keresést az Amerikai Vám- és Határőrség is segítette. Stuart Bee állapotáról egyelőre nincs hír.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!