Iránnak nagyon fáj, ahogyan legfőbb atomtudósát likvidálta Izrael

2020. november 29. – 15:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább hatvan embert vont be az izraeli titkosszolgálat az iráni atomprogram atyjának tekintett Moszen Farizade elleni akcióba, amely nem csak nagy vesztesége a teheráni vezetésnek, de biztonsági szempontból is óriási presztízsveszteség.

Rokonához tartott Teherán elővárosában az iráni atomprogram legfőbb embere, amikor három autóból álló konvoja előtt felrobbant egy személyautóba rejtett bomba. A robbanás ötszáz méteres körzetben okozott károkat, bár Farizade konvoját ez még nem semmisítette meg. A testőrök ezután még tűzharcba keveredtek egy fekete furgonból kiszálló, 12 fős csoporttal. A támadásban civilek és testőrök is meghaltak, az iráni hatóságok szerint az elkövetők közül néhányan életüket vesztették, de többségük elmenekült a helyszínről, miután Farizade is halálos sebet kapott – az atomtudós a kórházba menet halt meg.

Az iráni vezetés röviddel ezután már egyértelműen az izraeli titkosszolgálat „állami terrortámadásáról” beszélt, ám rendkívül érzékenyen érintheti az a tény, hogy mindezt egy szárazföldi akcióban Irán szívében sikerült végrehajtani, likvidálva a kiemelt atomprogram fokozattan védett vezetőjét.

A New York Times részleteket is közölt az akcióról, amely jelzi, mennyire hatékony támadásra képes a Moszad. Az amerikai lap szerint az iráni emigrációból verbuvált harcosok mellett legalább hatvan ember vett részt helyben az akció előkészítésében.

Mindezt úgy, hogy Izrael nem csak általánosságban ígért fellépést a minden gyanú szerint atomfegyver előállítását célzó iráni atomprogrammal szemben, hanem korábban Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Farizadét név szerint is megemlítette.

Iránnak egy ilyen szintű csapás után illene visszavágnia – vélik Teheránban Hamenei ajatollah környékéről, ám nem csak az a kérdés, hogy képes-e valójában az ország titkosszolgálata, hanem az is, hogy ebben mennyire egységes a teheráni vezetés.

Januárban megpróbált visszavágni, amikor Bagdadban amerikai dróntámadással likvidálták az Irakban tárgyaló fő iráni katonai stratégát, Kaszim Szulejmanit, ám az tragikusan sült el: néhány rakéta elért ugyan amerikai támaszpontot Irakban, ám eközben Teherán felett a légvédelem megsemmisített egy Ukrajnába tartó gépet, fedélzetén 176 emberrel. Irán kénytelen volt elismerni, hogy tévedésből lőtték le az utasszállítót, amelyen főként irániak voltak.

Hasszan Róháni elnöknek kellemetlen a támadás azért is, mert a legfőbb hatalmat gyakorló Hamenei ajatollah környezete határozatlansággal vádolja, és keményebb fellépést várnak tőle, miközben az elnök valószínűleg inkább arra vár, hogy Washingtonban Donald Trump helyébe lépjen Joe Biden, és az Egyesült Államok új elnökével ismét megkezdődjenek a tárgyalások egy újabb atomegyezményről – miután a 2015-ben kötöttet Trump két éve felmondta, annak ellenére, hogy az azt Washington mellett aláíró EU, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Oroszország és Kína továbbra is fenntartotta volna. (2020 elején végül Teherán is felmondta, arra hivatkozva, hogy az atomprogram miatti szankciók feloldását biztosító megállapodás nem tartható be teljes egészében Washington nélkül.)

A New York Timesnak nyilatkozó Bruce Reidel, a CIA egykori, Izraelben szolgálatot teljesítő szakembere most arra számít, hogy Biden januári hivatalba lépéséig újabb akciókat hajthat végre Trumppal egyetértésben Izrael, ahogyan ezt 2010 és 2012 között egy sorozatban már megtette.

Ezzel azonban feltételezések szerint nem ellehetetleníti a tárgyalásokat, Washington és Teherán között, hanem megkönnyíti az új, demokrata vezetés számára, hogy egyezségre jusson az atomprogram lezárásáról a biztonsági szempontból sérülékenységével szembesített Iránnal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!