Hetvenre nőtt a Boko Haram által elkövetett támadás halálos áldozatainak száma – írta az AFP Twitter-oldalán. Az dzsihadista terrorszervezet Nigéria északkeleti részén rizsföldön dolgozó földmunkásokat kötöztek meg és végeztek ki. Nyolc embert magukkal hurcoltak. A Boko Haram rendszeresen hurcol magával civileket, fiatal nőket, akiket a harcosokhoz ad hozzá, és gyerekeket, akikből katonákat farag.
A szombati támadásról a Boko Haram ellen harcoló egyik milícia vezetője számolt be az AFP-nek.
Nem ez az első hasonló támadás Maiduguri térségében: az iszlamisták októberben két offenzíva során 22 földművest gyilkoltak meg. Maiduguri a forrongó Borno tartomány székhelye Nigériában. A soknemzetiségű, 190 milliós ország lakosságának fele – döntően az északi részen – az iszlámot, 40 százaléka a kereszténységet követi.
Szombaton első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat Maiduguriban, mióta több mint tíz éve fellázadtak az iszlamisták. A voksolást az erőszak miatt ismét el kellett halasztani – írta az MTI.
Bornóban tevékenykedik a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) és a Boko Haram terrorszervezet is, amelyből 2016-ban vált ki az ISWAP. Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló ISWAP és a Boko Haram is fokozta támadásait az utóbbi időben a favágók, az állattenyésztők és a halászok ellen, mert állítólag a hadsereg informátoraiként dolgoznak.
John Enenche, a nigériai hadsereg szóvivője szombaton közölte, hogy több tucat ISWAP-szélsőségessel végeztek az ország északkeleti térségében bombázások során. A Hszinhua kínai hírügynökségnek azt mondta, az iszlamisták több rejtekhelyét is megsemmisítették Ngwuri Gana és Tumbuma Baba településeken. A bombázásokat a két térség légi felderítését követően hajtották végre – nyilatkozta az illetékes. Hozzátette, hogy a terroristák ezeken a helyszíneken tervezték és innen indították támadásaikat.
A Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése. Az ENSZ adatai szerint megalakulása óta a Boko Haram mintegy 36 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.