Hite miatt hagy fel a modellkedéssel az első hidzsábot viselő szupermodell

2020. november 26. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva

Vallási okokból felhagy a modellkedéssel a 23 éves Halima Aden, mert úgy érzi, eddigi munkája során túl sokszor kellett háttérbe szorítania az iszlám hitét, írja a BBC.

A szomáliai származású Aden egy kenyai menekülttáborban született, hatéves korától már az Egyesült Államokban nőtt fel. 2016-ban azzal vált ismertté, hogy ő volt az első, aki a teljes testét elfedő ruhában versenyzett a Miss Minnesota szépségverseny középdöntőjében, ekkor figyelt fel rá az IMG Models nemzetközi modellügynökség is. Később ő lett az első modell, aki hidzsábban, a muszlim nők haját eltakaró fátyolban került a címlapokra. Fotóival a Vogue, az Allure és a Sports Illustrated magazinokban is szerepelt.

Aden az Instagram-posztjában azt írta, a járvány alatt elég ideje volt azon gondolkodni, hogy muszlim nőként milyen értékek tart igazán fontosnak. Szerinte hidzsábot hordani olyan, mint egy megpróbáltatásokkal teli utazás, és a szakmája miatt gyakran engedett a vallási előírásaiból. Problémának látja, hogy a szakmából hiányoznak az olyan stylistok, akik megértenék, hogy a muszlim nőknek miért olyan fontos hidzsábot viselniük.

Halima Aden 2020. március 5-én, New Yorkban – Fotó: CRAIG BARRITT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

A munkája miatt gyakran hagyta ki az vallása által előírt imákat, és az is előfordult, beleegyezett abba, hogy hidzsáb nélkül modellkedjen, vagy más kendővel takarja el a haját. „Az az igazság, hogy ez nagyon kényelmetlen volt. Csak magam hibáztathatom, hogy jobban törődtem a lehetőségekkel, mint hogy ennek mi az ára” – írta, és hozzátette, hogy néhány fotózás után zokogott is, mert nem mondta el, hogy mennyire kellemetlenül érezte magát közben.