Kiakadtak a könyvkiadó dolgozói, amiért náluk jelenik meg az alt-rightos körökben népszerű kanadai szerző új könyve

2020. november 25. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

Kiakadt a Penguin Random House Canada könyvkiadó több munkatársa, miután megtudták, hogy jövő márciusban ők jelentetik meg a kanadai pszichológus és bestselleríró, Jordan Peterson legújabb könyvét. Az 56 éves professzor rendkívül ellentmondásos és megosztó figura, korábbi könyveiben főként a politikai korrektséget kritizálta és kérdőjelezte meg, amivel sok szélsőjobboldalinak tartott olvasó tetszését is elnyerte, írja az Independent.

„Peterson a gyűlöletbeszéd, a transzfóbia és a fehér felsőbbrendűség ikonja is. Függetlenül az új könyvének a tartalmától, nem vagyok büszke arra, hogy olyan cégnél dolgozom, amely kiadja őt” – ilyen, és ehhez hasonló vélemények hangzottak el a munkatársaktól a kiadó belső ülésén. Az állománygyűlés egy másik résztvevője arról számolt be a Vice-nak, hogy egy munkatárs még sírva is fakadt amiatt, hogy Peterson hogyan befolyásolta az életüket az írásaival.

A belső kritikák ellenére a kiadóvállalt közleményben erősítette meg, továbbra is „elkötelezettek amellett, hogy a különböző hangok és nézetek széles skálájának” adjanak teret, így Peterson új könyvének is.

A pszichológus 2016-ban vált igazán ismertté azzal, hogy a Youtube-on közzétett egy videót, amelyben arról beszélt, hogy nem használ semleges névmásokat a transznemű hallgatói számára a Torontói Egyetemen, valamint bírálta a C-16-os, a transzneműek védelmét fokozó törvényjavaslatot is. Emiatt Peterson népszerű lett az alt-rightosok, populisták és szélsőjobboldaliak körében. Azóta „12 szabály az élethez” címmel írt sikerkönyvet, előadásokat tart, vitákon vesz részt a témában. Tavaly májusban Budapesten is járt, Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!