Először gratulált hivatalosan is Kína Joe Biden választási győzelméhez

2020. november 25. – 18:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két héttel az amerikai választások után hivatalosan is gratulált Joe Bidennek Hszi Csin-ping kínai elnök, írja a Hill. Most először reagált a kínai kormány érdemben az amerikai választások eredményére.

Hszi azt nyilatkozta, hogy nemcsak Kína és az Egyesült Államok, hanem az egész nemzetközi közösség érdeke, hogy egészséges és stabil fejlődés kezdődhessen meg a két ország kapcsolatában. A kínai elnök reméli, hogy a két oldal továbbra sem konfliktus- és konfrontációmentes, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés jön létre, amely tisztázza a két ország közti nézeteltéréseket. Emellett a kínai alelnök külön is gratulált Kamala Harris leendő amerikai alelnöknek.

November 13-án egy kínai külügyi szóvivő már gratulált Bidenéknek, de akkor még hozzátette, hogy megvárják, amíg vége legyen a választás utáni procedúráknak és jogi ügyeknek. Ezzel arra utalhattak, hogy Donald Trump bármiféle bizonyíték híján csalással vádolja az amerikai elnökválasztás eredményét.

A gratuláció azért jelzésértékű, mert Donald Trump alatt nagyon megromlott a viszony Amerika és Kína között például a kereskedelmi megállapodások és a koronavírus-járvány miatt. Biden korábban komoly vetélytársként jellemezte Kínát, és azt mondta, hogy meg kell erősíteni az együttműködést az ázsiai szövetségesekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!