Egymilliárd dollárt csalhattak ki azzal, hogy fegyencek adataival igényeltek munkanélküli segélyt Kaliforniában
2020. november 24. – 23:15
frissítve
Egymilliárd dollárral (csaknem 304 milliárd forint) rövidíthették meg Kalifornia államot csalók fegyencek adatainak felhasználásával benyújtott hamis munkanélkülisegély-igénylésekkel – közölték a hatóságok kedden, írja az MTI.
Ez lehet az állam történetének legnagyobb költségvetési csalása az ügyészek szerint.
„Állami szinten legalább több száz millió dollárról van szó, de akár egymilliárd is lehet a kár” – mondta Vern Pierson, El Dorado megyei ügyész, aki szerint rendkívül kicsit az esély arra, hogy az állam visszaszerezze a pénzt. Egyelőre név szerint 20 ezer olyan munkanélkülisegély-igénylést azonosítottak, amelyeket fegyencek adataival nyújtottak be. Ezekre az állam 140 millió dollárt fizetett ki; 420 ezer dollárt papíron olyan elítélteknek utaltak át, akik a siralomházban a kivégzésükre várnak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a csalást maguk az elítéltek követték-e el, vagy az adataikat megszerző csalók. Az ügyészek rámutattak arra, hogy a kaliforniai munkaügyi hatóságok nem ellenőrzik, hogy a segélyigénylők nincsenek-e börtönben, ami lehetőséget adott a csalásra.