Hamis bizonyítékok alapján hoztak életfogytiglani ítéletet a lockerbie-i merénylet ügyében
2020. november 24. – 17:50
Hamis bizonyítékokon alapult a skót Legfelsőbb Bíróság szerint az a 2001-es bírósági ítélet, amit az 1988-as lockerbie-i repülőgép-merénylet ügyében hoztak, írja a Reuters. A líbiai hírszerző Abdel Basset al-Megrahi ellen felhozott bizonyítékok ugyanis nem állják meg a helyüket a testület szerint.
1988 decemberében tartott a Pan Am 103-as járata Londonból New York felé, amikor a skót Lockerbie felett bomba robbant a repülőgép fedélzetén. A gép 243 utasa és 16 fős legénysége meghalt, ahogyan a skót város 11 lakója is életét vesztette. Főleg amerikaiak utaztak a gépen, de a halálos áldozatok között négy magyar állampolgár is volt.
2003-ban az akkori líbiai vezető, Moammer Kadhafi elismerte hazája felelősségét a merényletben – azt viszont nem, hogy személyesen ő rendelte volna meg azt.
A brit történelem legtöbb halálos áldozatát követelő merényletében egyedül Abdel Basset al-Megrahit ítélték el. A líbiai hírszerzés tagja életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de 2009-ben szabadon bocsátották a végstádiumú rákja miatt. A férfi 2012-ben halt meg Líbiában.
Bár Megrahi tagadta, hogy részt vett volna az akcióban, az akkori ítélet szerint a bombát tartalmazó bőröndben állítólag Megrahi ruháit is megtalálták. Arra viszont nem tudott az ügyészség magyarázatot adni, hogy valóban a hírszerzőé voltak-e a ruhadarabok, és hogy ki vitte fel a bőröndöt a repülőjárat fedélzetére.
Megrahi családja, és a skót ügy egyes áldozatainak rokonai is vitatták a líbiai hírszerző bűnösségét. Családja az ítélet miatt fellebbviteli eljárást indított, szerintük ugyanis a skót ügyészség bizonyítékai nem állták meg a helyüket. Márciusban döntött úgy egy független skót felülvizsgálati testület, hogy Megrahi hozzátartozói fellebbezést nyújthatnak be.
„Az ítélet megsemmisítése megerősítené a Megrahi-család és több brit áldozat családjának a meggyőződését, miszerint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányai 31 éven keresztül éltek együtt egy monumentális hazugsággal”
– mondta a család ügyvédje, Aamer Anwar a keddi meghallgatás után. A meghallgatások péntekig tartanak majd, a bírák ezek után hoznak majd ítéletet az ügyben.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.