45 perc után hoztak vissza a halálból egy amerikai túrázót

2020. november 22. – 11:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 45 éves, Washington államba valósi Michael Knapinski a Rainier-hegyen túrázott a múlt héten, és eltévedt a fagypont alatti hidegben. Amikor rátaláltak, eszméletlen volt, kihűlt. A seattle-i Harborview kórházba szállították, de röviddel azután, hogy beértek vele a sürgősségire, leállt a szíve. Ahogy a kórház intenzív osztályán dolgozó orvos, Jenelle Badulak a CNN-nek elmondta: a betegnek volt még pulzusa, és nem voltak jelentős sérülései, ezért az orvosok rögtön az ECMO nevű életmentő eszköz bevetésére gondoltak. Az eszköz extra korporális, vagyis testen kívüli membrán oxigenátor, lényegében egy műtüdőként kell elképzelni.

Knapinski szervei a dermesztő hideg miatt olyan állapotban voltak, hogy kevesebb oxigént igényeltek a működésükhöz: ez időnyereséget jelentett az orvosok számára, tovább próbálkozhattak a szív újraindításával. Badulak szerint elsősorban a páciens agya miatt aggódtak, hogy történt-e valamilyen maradandó károsodás, amíg nem működött a szíve.

Knapinski két nap elteltével nyitotta ki először a szemét. Amikor magához tért, nem is igazán fogta fel, mi történt vele, és nagyon hálás azoknak, akik nem adták fel a küzdelmet az életéért. „Élek és lélegzem” – mondta. Nyolc nap után elhagyhatta a kórházat is, az orvosa szerint teljesen fel fog épülni.

„Visszajött a halálból” – mondta a CNN-nek Jenelle Badulak. „De nem csoda volt, hanem a tudomány sikere” – tette hozzá.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!