Nyomozást indított a Vatikán Ferenc pápa lájkbotránya miatt
2020. november 19. – 20:14
Vizsgálatot indított és magyarázatot vár az Instagramtól Ferenc pápa nagy vihart kavart lájkja ügyében a Vatikán. Mint ismert, a platformon egy brazil bikinimodell, Natalia Garibotto egyik erotikus fényképe alatt megjelent egy lájk a katolikus egyházfő hivatalos profiljától (@franciscus), amiről máig nem tudni, hogy került oda.
A lájkot egy szemfüles felhasználó képernyőfotó formájában örökítette meg, majd a felvétel és annak híre az egész interneten végigszántott. Hogy mikor és hogyan került Garibotto fényképe alá a szentatyai elismerés, továbbra is rejtély, a vatikáni sajtóiroda, a Katolikus Hírügynökség (Catholic News Agency) közlése szerint november 13-án, azaz múlt pénteken, még biztosan a fotó alatt volt, és csak másnap távolították el onnan.
„Egyértelműen kizárhatjuk, hogy a lájk az Apostoli Szentszéktől származna” – nyilatkozta a Guardiannek egy vatikáni szóvivő, valószínűleg arra utalva, hogy a pápa közösségi médiás csatornáit külön csapat kezeli. A brit portál szerint a Vatikán nyomozást rendelt el az ügyben, valamint az Instagramhoz fordult magyarázatért.
Ami kellemetlen a pápának és az egyháznak, kapóra jött viszont brazil bikinimodellnek: Natalia Garibotto profilját felkapták, így már több mint 2,4 millió követővel rendelkezik az Instagramon. „Legalább biztosan a mennybe jutok majd” – viccelődött később. Ferenc pápának viszont egyelőre a nyomába sem ér: őt 7,4 millióan követik az Instagramon, 18,8 millió követővel pedig ő a Twitter egyik legnépszerűbb világvezetője.