A görögök nagybevásárlást tartanak F-35-ös repülőgépekből

2020. november 17. – 17:24

Másolás

Vágólapra másolva

Görögország 24 darab F-35-ös harci repülőgépet akar vásárolni az Egyesült Államoktól a Törökországgal a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult súlyos feszültségek miatt – közölte kedden az ERT közszolgálati televízió.

A görögök stratégiai célból is döntöttek a vásárlásból, az Égei-tenger térségében a törökök jelentik a hatalmi súlypontot, és ezt próbálják meg ellensúlyozni.

A földközi-tengeri gáz- és olajlelőhelyek kiaknázása miatt hónapok óta elmérgesedett vita folyik Görögország és Törökország között. A Ciprus körüli tengerfenéken felfedezett hatalmas földgázmezők a közelmúltban még inkább kiélezték a feszültséget. Mindkét fél magának követeli a jogot ahhoz, hogy energiaforrások után kutasson és próbafúrásokat végezzen a térség ugyanazon részén. Ankara 2018 őszétől kezdve indította útnak kutató- és fúróhajóit a vitatott területekre, amit Görögország mellett Ciprus is szuverenitása megsértésének tekintett.

A feszültség miatt a görög kormány szeptember óta átfogó fegyverkezési programot indított el. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök kabinetje korábban közölte, hogy 18 francia gyártmányú Rafale típusú harci repülőgépet, és Németországtól négy új fregattot szerez be. További négy fregattot pedig felújítanak. A kormányzati közlés szerint megnövelik a légvédelmi rakéták, torpedók és más lőszerek készletét is.

Az amerikai védelmi minisztériumtól a görögök 18-24 darab F-35-ös repülőgépet rendelnének meg, azt szeretnék, hogy az első darabok már 2021-ben megérkezzenek.

A görögök pár hete már ígéretet kaptak hat F-35-ösre az amerikaiktól, a használt gépeket eredetileg Törökországba szállították volna le, de miután a törökök egy orosz légvédelmi rendszert vásároltak meg, az Egyesült Államok meggondolta magát.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!