Meghalt a szíriai külügyminiszter

2020. november 16. – 06:40

frissítve

Meghalt a szíriai külügyminiszter
Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Meghalt Szíria vezető diplomatája, az ország külügyminiszeri posztját 14 éven át betöltő Valíd Moallem. Halálának okáról nem számoltak be, de a 79 éves politikus évek óta rossz egészségi állapotban volt szívproblémái miatt, írja az MTI.

Moallem, akit 2006 óta volt Szíria külügyminisztere és miniszterelnök-helyettesként is szolgált, rendíthetetlen védelmezője volt a békés tüntetőkkel szemben Bassár el-Aszad elnök által 2011-ben végrehajtott véres leszámolásnak, amely évtizedes polgárháborúba taszította az országot.

A veterán diplomata szerepet játszott abban, hogy Szíria egyre szorosabb kapcsolatot épített ki Iránnal és Oroszországgal, amelyek segítettek megszilárdítani Aszad uralmát és lehetővé tették, hogy az autoriter elnök visszaszerezze a lázadók ellenőrzése alá került tartományokat.

Szíriában csaknem egy évtizede, 2011 márciusában robbant ki polgárháború, miután Aszad brutálisan leverte a családja uralmának megdöntését követelő tüntetéseket. Moallem az amerikai kormányzatot és a Nyugatot vádolta az országban kibontakozott felkelés szításával, a lázadókat pedig terroristáknak bélyegezte egy olyan konfliktusban, amely máig több mint 120 ezer halálos áldozatot követelt és szíriaiak millióit kényszerítette menekülésre.

A külügyi pályafutását 1964-ben kezdte és több országban is szolgált diplomataként. 1990 és 1999 között ő volt Szíria washingtoni nagykövete és ez idő alatt részt vett a szíriai-izraeli béketárgyalásokon. 2005-ben nevezték ki külügyminiszter-helyettessé, egyúttal megbízták a Rafik Haríri libanoni miniszterelnök meggyilkolása nyomán kialakult válság kezelésével. A 2006-ban elfoglalt külügyminiszteri posztot haláláig betöltötte.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!