Mi, német mérnökök szinte a föld alá süllyedtünk szégyenünkben

2020. november 16. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nevetség tárgyává tett minket ez a helyzet egész Németországban. Mi, német mérnökök szinte a föld alá süllyedtünk szégyenünkben”

– ezt mondta az új berlini repülőtér építési projektjéről a repülőtér igazgatóságának elnöke, Engelbert Lütke Daldrup.

Kilenc év halasztás, egy sor politikai és üzleti botrány, valamint a költségek megháromszorozódása után november elején nyílt meg Berlin új reptere, amire a város tulajdonképpen a harminc évvel ezelőtti újraegyesítése óta várt.

Az új Berlin Brandenburg Reptér váltja fel a korábbi Tegel és Schönefeld reptereket, amelyek már évek óta alig bírták ellátni a német főváros légi forgalmát. Az új reptér alighogy kinyitott, máris pénzügyi segítségre szorulhat. Ezúttal a koronavírus-járvány miatt. A Deutsche Welle összefoglalója a reptér történetéről.

(A videóban a 2:13 másodpercnél lévő grafikonon a számok rossz sorrendben szerepelnek: az alacsonyabb érték a kétmilliárd, a magasabb pedig a hétmilliárdos összeg.)

A videó a Deutsche Wellével való együttműködés keretében jelent meg a Telexen.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!