Több mint kilencszáz tüntetőt vettek őrizetbe a belarusz hatóságok Minszkben

2020. november 15. – 22:23

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint kilenczáz kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe a belarusz hatóságok vasárnap Minszkben és más városokban, a reggel kezdődött megmozdulásokat egyebek közt könnygázzal igyekeznek feloszlatni, írja az MTI. Ahogy korábban mi is beszámoltunk bővebben a vasárnapi fejleményekről, rendőrségi hanggránátok is robbantak Minszkben a vasárnapi tüntetés oszlatásakor:

A fenti felvétel első képsorai azon a helyszínen vannak, ahol az augusztusban indult tüntetések első áldozatát lőtték le a rendfenntartók, de azóta több halálos áldozata is van a rendőri fellépésnek. A legutóbbi a múlt héten történt, amikor eszméletlenül került a kórházba egy 31 éves férfi, nem sokkal rendőri előállítása után. Roman Bondarenko életét sem tudták megmenteni, utolsó sms-re amelyben röviden arról írt, hogy indul a tüntetésre – „Kimegyek” – a tiltakozás újabb szimbóluma lett.

Az emberek vasárnap is egy társukról emlékeztek meg többek között.

Helyszíni beszámolók szerint a rendőrség gumilövedékekkel igyekezett feloszlatni a tömeget, az Interfax orosz hírügynökség pedig azt közölte, hogy a Puskinszkaja metróállomásnál könnygázt is bevetettek, írja az MTI. A Vjaszna (Tavasz) belarusz emberi jogi szervezet arról számolt be este, hogy az országban több mint kilencszáz demonstrálót őrizetbe vettek a nap folyamán.

A városban leállt a mobilinternet-szolgáltatás, és az AFP francia hírügynökség újságírói szerint a tüntetés előtt körülbelül 15 metrómegállót lezártak. A főváros, Minszk mellett tüntetések voltak Breszt, Homel és Vicebszk városában is. „Lukasenka könnygázt, gránátokat és lőfegyvereket vetett be a tüntetők ellen. Sokan megsebesültek” – közölte Szvjatlana Cihanouszkaja, a Litvániába menekült belarusz ellenzéki vezető Twitteren.

Alexandr Lukasenko választási csalásoktól kísért győzelme után augusztus 9-től folyamatosak a tüntetések. A hónapok óta patthelyzetben azonban a hidegebbre forduló idő az országot 26 éve irányító Lukasenko kezére játszik, a vasárnapi tüntetés valamivel kisebb, mint a korábbi, rendszeresen százezres tüntetések, így a rendőrség ismét keményebben lép fel a tiltakozás elfojtására. Ez azonban nem jelenti a tüntetések végét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!