Húsz embert letartóztattak, két rendőr megsérült a Trump melletti demonstráción

2020. november 15. – 11:18

frissítve

Húsz embert letartóztattak, két rendőr megsérült a Trump melletti demonstráción
Fotó: John Lamparski / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pár ezren mentek el azokra az egyszerre rendezett demonstrációkra, amiket Donald Trump, jelenlegi állás szerint leköszönő amerikai elnök támogatására rendeztek Washingtonban.

A felvonulók összecsaptak az ellentüntetők kisebb csoportjával. A rendőrség 20 embert tartóztatott le, a polgármester szóvivője szerint két rendőr megsérült az este folyamán. Egyelőre nem tudni arról részleteket, hogy hogyan sérültek meg.

A felvonuláson olyan szélsőjobbos szervezetek képviselték magukat, mint az Oath Keepers és a Proud Boys, felszólalt az összeesküvés-hívő és terjesztő Alex Jones, és több republikánus képviselő is. Trump pénteken még azt írta, hogy személyesen meg fog jelenni, de végül a hétvégi golfozása felé menet integetett a felvonulóknak az autójából.

Helyszíni beszámolók szerint a tömeg nagy részén egyáltalán nem volt maszk, ami úgy különösen nagy felelőtlenség, hogy egy nap alatt 180 ezer új koronavírusos esetet regisztráltak, és 1400-an haltak meg mindössze 24 óra alatt az Egyesült Államokban. A tüntetők a választási eredmény megsemmisítését és Trump beiktatását követelik, hogy még négy évig kormányozhasson.

Az amerikai elnökválasztás jelenlegi állása szerint Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Miután Biden megszerezte a szükséges elektori szavazatokat Pennsylvania állam segítségével, Trump és csapata folyamatosan támadja a választásokat, és annak eredményét, valamint felvetette egy elhúzódó jogi procedúra lehetőségét is.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!