Tízen meghaltak, amikor tűz ütött ki egy koronavírusos betegeket ápoló intenzív osztályon Romániában

2020. november 14. – 21:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tűz ütött ki a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló megyei kórházának intenzív osztályán szombat este. Tízen meghaltak, legalább heten válságos állapotban vannak, írja az MTI.

Az intenzív osztály két kórtermében nyolc-nyolc eleve súlyos állapotban lévő, önállóan lélegezni nem tudó koronavírus-fertőzöttet ápoltak. A sérültek között van az ügyeletes orvos is, aki égési sérüléseket szenvedett, miközben megpróbálta kimenteni a tűzből a koronavírusos betegeket.

A hírtelevíziók értesülése szerint az automata berendezések egyike kapott lángra, a tűz pedig a dúsított oxigénes környezetben pillanatok alatt továbbterjedt.

A helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését a kórház többi részére. A SMURD rohammentő-szolgálat Jászvásárra szállítja a túlélőket, ahol a város határában a koronavírusos betegek számára újonnan beüzemelt mobilkórház intenzív osztálya veszi át ápolásukat.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter a helyszínre utazott, Ludovic Orban miniszterelnök pedig a belügyminisztériumban alakult válságstáb munkáját felügyeli. Az ügyben a legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Áder János köztársasági elnök hivatalos közleményben fejezte ki együttérzését a román elnöknek.

Engedje meg, hogy Magyarország népe nevében ezúton fejezzem ki mindannyiunk őszinte részvétét a tragikus tűzesetben elhunytak családtagjainak és hozzátartozóinak. Szívből átérezzük fájdalmukat, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk”

– írta Áder Klaus Iohannisnak.


A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!