Íme az imázsvideó, amivel Vuhan visszacsalogatná a turistákat

2020. november 14. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vuhan nevezetességei, nyüzsgő utcaképek és boldog helyiek is feltűnnek abban az imázsvideóban, amivel a koronavírus gócpontjának számító kínai város visszacsalogatná a turistákat. A videót a kínai közösségi oldalra, a Weibóra töltötték fel, amit itt tud megnézni.

A kínai Hupej tartomány központja, Vuhan még 2019. január 23-án került vesztegzár alá, miután a 11 millió fős városból terjedni kezdett az azóta világjárványt okozó koronavírus. A kínai város a vírus gócpontjaként lett ismert világszerte. 11 hét után, április elején enyhíteni kezdték a vírus terjedésének megelőzésére létrehozott szabályokat, április 8-án pedig megszűnt a vesztegzár. Még május közepén jelentették be a kínai hatóságok, hogy rekordidő, 10 nap alatt tesztelnék a koronavírus-járvány eredeti gócpontjának számító Vuhan teljes, 11 milliós lakosságát.

Vuhanban a teljes lakosság tesztelése a második hullám elleni védekezés részét képezte, de az iskolák, üzletek újranyitását is a tünetmentes, de fertőzött betegek kiszűrésével készítették elő.

A 11 milliós városba egyébként elkezdtek visszatérni a turisták, de számuk még bőven elmarad a megszokottól. A Telegraph cikke szerint hódít az úgynevezett csernobili modell, aminek lényege, hogy a látogatókat nem a hagyományos látványosságokhoz viszik, hanem azokra a helyekre, amelyek a járvány tombolása idején meghatározóak voltak, mint például az ideiglenes kórházak és a piacok.

A Telex legfrissebb híreit itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!