Három év után azonosították a 15 éve bujkáló zsidó neonáci spamkirály holttestét

2020. november 14. – 16:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azonosították a kanadai hatóságok azt a holttestet, amit még a három évvel ezelőtt találtak egy kiégett személyautóban. A halott nem más a CBC szerint, mint Davis Wolfgang Hawke, aki spamküldéssel gazdagodott meg, majd 2005-ben elmenekült az amerikai hatóságok elől. Azért tartott három évig a holttest beazonosítása, mert a férfi sokáig álnéven élt. A boncolás során csak azt tudták megállapítani, hogy Hawke-ot agyonlőtték, majd utána szerezhetett csak égési sérüléseket.

Hawke valójában Andrew Greenbaum néven született, de zsidó származása miatt annyit szekálták az iskolában, hogy nevet változtatott és neonáci lett. Kanadában egészen idáig Jesse James néven ismerték, egy oknyomozó újságíró segítségével tudták csak kideríteni a rendőrök, hogy ki is ő valójában.

Brian McWilliams a Spam Kings című könyv írása miatt ismerte Hawke-ot, és sikerült interjút készíteni a családjával. Hawke egy felső-középosztálybeli családból származó sakkzseni volt fiatalon, de a folyamatos szekálások miatt elkezdett hinni a fehér felsőbbrendűségben, majd később gyógyszerekkel és pornóval seftelt, hogy aztán a neten verje át az embereket hamis ékszerekkel. Egy idő után aztán megtagadta a zsidó származását, és átkeresztelte magát Davis Wolfgang Hawke-ra.

Fotó: Vancouver Sun, Youtube
Fotó: Vancouver Sun, Youtube

Hawke bekerült a szélsőjobbos körökbe, 1999-ben még egy kormányellenes tüntetést is szervezett Washingtonba. Ekkoriban kezdett el átverős spameket küldeni a fasiszta propaganda terjesztése és náci relikviák árusítása után, és az édesapja szerint évi 300 ezer dollárt is megkeresett emailes átverésekkel. A fő terméke egy növényi eredetű pénisznagyobbító tabletta, a Pinacle volt.

A meggazdagodó Hawke paranoiddá vált, kerülte az emberek társaságát, és gyakran közlekedett farkas-kutya keverékekkel.

Végül az AOL internetszolgáltató megnyert ellene egy 12,8 millió dolláros pert, amiért kéretlen leveleket küldözgetett az előfizetőiknek. Az AOL még azt is elérte, hogy ássák fel Hawke családjának a kertjét, mert korábban azzal dicsekedett, hogy aranyat és platinát rejtett ott el. A kincseket soha sem találták meg, Hawke pedig elmenekült az igazságszolgáltatás elől.

Az AOL éveken át kereste a férfit, de csak annyit tudtak meg róla, hogy vonóhálós hajókon Belize-be szökött, és miután lejárt ellene az elfogatóparancs, feladták a keresést. Később Kanadában bukkant fel, ahol sziklamászók körökben Jesse Jamesként mutatkozott be, de semmi jelét nem adta annak, hogy neonáci lenne, helyette vegán volt, és arra vágyott, hogy nyisson egy kávézót. A családja legalább 20 éve nem látta a férfit, de azt nyilatkozták, hogy várható volt, hogy egyszer holtan találnak rá. 2005 óta nem tudták beazonosítani a férfit a hatóságok.

Élete során több álnéven is működött. Bo Decker néven náci relikviákat árult és embereket toborzott két neonáci csoportba is, amelyeket ő alapított, majd később spammerként használta a Walter Cross, Johnny Durango és Dave Bridger neveket is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!