Hiába tiltakoztak a druidák, autós alagutat építenek Stonehenge alá

2020. november 13. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

A régészek, környezetvédők, druidák tiltakozása és a tervezési felügyelőség javaslata ellenére a brit közlekedési miniszter jóváhagyta, hogy alagút építésével csillapítsák a gépkocsiforgalmat az angliai Stonehenge körzetében.

A leghíresebb brit őskőkori műemlék mellé 1,7 milliárd fontból (675,5 milliárd forint) építenek majd egy háromkilométeres alagutat, amivel pont hogy a világörökség részét képező 25 négyzetkilométernyi terület közlekedési problémáit akarják megoldani. A Stonehenge, Európa egyik legjelentősebb őskőkori építménye mintegy 5000 éves, a világ egyik csodájaként tartják számon.

Grant Shapps közlekedési miniszter annak ellenére hagyta jóvá a projektet, hogy a tervezési felügyelőség azt javasolta, vesse el azt. A tárcavezető szerint azonban az alagút több hasznot hoz, mint amennyi kárt okozna, írja a BBC nyomán az MTI.

Az alagút terve először 2015-ben merült fel, de egyből komoly ellenállást váltott ki műemlékvédelmi csoportok körében, amelyek legalább egy négykilométeres alagút építését szorgalmazták, mondván, csak egy hosszabb alagút nyújthatna kellő védelmet a Stonehenge-nek.

A Stonehenge mellett elvezető út, amit kiváltana az alagútFotó: Adrian Dennis / AFP
A Stonehenge mellett elvezető út, amit kiváltana az alagútFotó: Adrian Dennis / AFP

Régészek azt kifogásolták, hogy a munkálatok káros hatással lehetnek a Stonehenge-re, mivel az alagút alig pár száz méterrel húzódik majd a területtől. A tervezet bírálói azon félelmüknek is hangot adtak, hogy az alagútból kiszűrődő fénysugarak károsítani fogják a kőtömbökből és földsáncokból álló építmény eredeti küldetését, a téli és a nyári napfordulók megünneplését. A kormány ezért később megváltoztatta az alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!