Virágokkal búcsúztatják a belarusz tüntetőt, aki rendőri intézkedések után halt meg

2020. november 13. – 15:38

Virágokkal búcsúztatják a belarusz tüntetőt, aki rendőri intézkedések után halt meg
Emlékfal Bondarenko őrizetbe vételének helyszínén – Fotó: Stringer / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Roman Bondarenkót, a 31 éves volt katonát és jelenlegi művészt szerdán vették őrizetbe Minszkben. A letartóztatás után kórházba került, de agykárosodás miatt meghalt, írja az AFP.

A rendőrök azt állították, a férfi ittas volt, ezt azonban a belarusz média vitatta egy névtelenséget kérő orvos nyilatkozatára hivatkozva, aki azt mondta, a rendőrség közleményével szemben egyáltalán nem találtak alkoholt a férfi szervezetében. Ellentmondás van Bondarenko sérüléseinek keletkezéséről is, az EU hírei szerint Bondarenkót civilruhás rendőrök verték meg, a rendőrség ezt azonban tagadja.

Pénteken ezrek vonultak ki a letartóztatás helyszínére, hogy virágot rakjanak a férfi emlékére. A főváros fő útjain emberi láncot alkottak a tüntetők, akik már csütörtökön is tömegesen kivonultak a helyszínre.

Az Európai Unió „határozottan elítélte” Bondarenkó halálát és újabb szankciókról beszélt. Szerintük leírja a belarusz hatóságok fellépéseit az, hogy

„olyan környezetet teremtettek, amelyben ilyen törvénytelen, erőszakos cselekmények történhetnek”

Belaruszban két hónapja tüntetnek folyamatosan Alekszandr Lukasenko ellen, akit széles körben azzal vádolnak, hogy elcsalta az augusztusi elnökválasztást. A több tízezres tömeget számoló tüntetéshullámban már többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése miatt százak sebesültek meg, és nagyjából 13 ezer embert vettek őrizetbe. Itt olvashatják el helyszíni riportunkat a minszki tüntetésekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!