Egy órán belül törölnék a szélsőséges online tartalmakat az EU-ban

2020. november 13. – 17:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió külső határainak fokozottabb védelmében és az online radikalizmussal szembeni szigorúbb fellépésben egyeztek meg pénteki videókonferenciájukon az EU-tagállamok belügyminiszterei, írja az MTI.

A miniszterek nyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették a radikális iszlamista és a terrorizmust népszerűsítő internetes tartalmak ellenőrzésére szolgáló új uniós jogszabályok szükségességét. Azt remélik, hogy még az év vége előtt lezárulnak az Európai Bizottsággal és Parlamenttel az online tartalmak ellenőrzésére vonatkozó új törvényekről szóló tárgyalások.

„A cél egy új, gyors és hatékony eszköz létrehozása, amely a megjelenéstől számított egy órán belül törli a szélsőséges tartalmakat”

– olvasható a nyilatkozatban.

A miniszterek megegyeztek arról is, hogy a határbiztonság kérdése továbbra is tagállami hatáskörben marad, de támogatják az uniós szinten összehangolt biztonsági adatbázisok kiépítését. „Az illetékes hatóságoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ki lép be a schengeni övezetbe és ki utazik azon belül. Ezeket mind digitális formában kell rögzíteni. A terrorfenyegetések leküzdése érdekében az unión kívüli országokkal is szorosabb együttműködésre van szükség” – jelentették ki.

A miniszterek olyan vallásgyakorlást támogatnak, amely békés, és tiszteletben tartja a tagállamban elfogadott törvényeket, mivel a terrorizmus elleni harc nem fakadhat vallási, illetve politikai meggyőződésből. Álláspontjuk szerint a menekülteknek erőfeszítéseket kell tenniük a társadalomba való integrálódás érdekében, és az európai törvények és értékek megsértését nem szabad figyelmen kívül hagyni vagy tolerálni.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!