Hiába kapott gratuláló leveleket, Trumpék nem adják oda azokat Bidennek

2020. november 12. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tömegével várják a Joe Bidennek érkezett gratuláló levelek az amerikai külügyminisztériumban, hogy a következő amerikai elnök megkapja azokat, Donald Trump ugyanis nem ismeri el Biden győzelmét, így a leveleket sem adják át neki – írja a CNN külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. A külügyminisztérium tradicionálisan biztosít minden kommunikációt az új elnök számára, ám ez most nincs így a fenti okok miatt.

Biden stábja ennek ellenére már így is kapcsolatban áll több külföldi vezetővel, többükkel, köztük Angela Merkel német kancellárral vagy Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel már beszélgetéseket is folytatott. Technikailag mindenesetre ez így nehézkesebb, mert a külügyminisztérium jellemzően segítséget szokott nyújtani mind logisztikában, mind fordításban, ha szükséges.

A megválasztott Joe Biden stábja nem fér hozzá a napi elnöki összefoglalókhoz sem. A külföldi vezetők, illetve megbízott munkatársaik már az Obama elnöksége alatt dolgozó diplomatákhoz fordultak segítségért, hogy kapcsolatba léphessenek Bidennel.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!