Hétmilliárd forintnak megfelelő összegért kelt el egy ritka, rózsaszín gyémánt

2020. november 12. – 05:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonegymillió svájci frankért – csaknem hétmilliárd forintért – kelt el genfi internetes árverésen szerdán egy ritka, rózsaszínű gyémánt, írja az MTI.

A rózsa lelkének elnevezett, 14,83 karátos drágakövet alig pár perc alatt vette meg egy vevő, aki a nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni.

Fotó: Denis Balibouse / File Photo / Reuters
Fotó: Denis Balibouse / File Photo / Reuters

Benoit Repellin, a Sotheby's aukciósház árverezője a természet csodájának nevezte a legnagyobbak közé tartozó drágakövet, amelyet

az Alrosa orosz gyémánttermelő cégnek a kelet-szibériai Jakutföldön lévő egyik bányájából 2017-ben felszínre hozott, 27,95 karátos nyers gyémántból csiszoltak. Csaknem egy évig tartott a drágakő megfelelő formába vágása és csiszolása.

Repellin elmondta, hogy a rózsaszínű gyémántok ára folyamatosan növekszik, hiszen egyre gyérebben fordulnak elő. A gyémántok közül a rózsaszínűek a legritkábbak, ezért irántuk a legnagyobb a kereslet.

Az eddigi legdrágább rózsaszínű gyémánt – a „Pink Star” – 66,7 millió euróért (23,7 milliárd forintért) kelt el 2017-ben egy hongkongi árverésen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!