Három évre ítélték a részegen egy beteg halálát okozó belga aneszteziológust

2020. november 12. – 20:50

Három évre ítélték a részegen egy beteg halálát okozó belga aneszteziológust
Helga Wauters aneszteziológus a bíróságon 2020. október 8-án – Fotó: Gaizka Iroz / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Három év börtönre ítéltek egy belga aneszteziológust, akit bűnösnek találtak egy brit nő halálában, írja a BBC. Egy sürgősségi császármetszés során az orvos részegen a beteg légcsöve helyett a nyelőcsövébe vezette a lélegeztetéshez szükséges csövet.

A 28 éves Xynthia Hawke 2014 szeptemberében került a franciaországi Pau városához közeli egyik kórházba. Az 51 éves Helga Wauters először epidurális érzéstelenítést adott, de komplikációk léptek fel a szülés során, ezért sürgősségi császárra volt szükség.

Wauters krónikus alkoholista volt, elismerte, hogy minden napját vodkaszódával nyitotta. Azt mondta, hogy egy pohár bort is megivott, mielőtt visszahívták a császármetszésre a kórházba.

Tanúk szerint érezni lehetett az alkohol szagát, amikor megérkezett. Amikor őrizetbe vették, annyi alkoholt találtak a vérében, ami tíz pohár bornak felelt volna meg.

Hawke felébredt a műtét során, hányni kezdett, és ordított, hogy fájdalmai vannak, mondták szemtanúk. Egy nővér háborús övezethez hasonlította a helyzetet. Hawke szívrohamot kapott, és négy nappal később meghalt. A kisfia életben maradt a műtét után.

Wauters a per során tagadta, hogy egyedül ő lett volna a felelős a nő haláláért, szerinte a műtétet végző csapat többi tagja hibázott. Azonban egy korábbi meghallgatáson azt mondta: „Most már belátom, hogy a függőségem összeegyeztethetlen volt a munkámmal. Egész életemben kísérteni fog ez a haláleset.”

Wauters kevesebb mint két hete dolgozott a kórházban Hawke műtétje előtt. Kiderült, hogy azután költözött Franciaországba, hogy kirúgták egy belga kórházból, amiért alkoholos befolyásoltság alatt dolgozott. Nem vizsgálták meg megfelelően az előéletét, amikor felvették.

Csütörtökön a bíróság 1,4 millió eurós (kb. 496 millió forintos) kártérítés megfizetésére is kötelezte a három év börtönre ítélt Wauterst Hawke családja felé. Emellett eltiltották a szakmája gyakorlásától is.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!