A BBC 25 év után ismét vizsgálatot indít az 1995-ös világhírű Diana-interjú miatt

2020. november 12. – 09:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC hamarosan független és teljes körű kivizsgálást indít Diana hercegné 1995-ös interjúja ügyében, miután a hercegnő öccse, Earl Spencer azzal vádolta meg a BBC riporterét, Martin Bashirt, hogy annak idején hamis dokumentumokkal és megtévesztő módszerekkel férkőzött a királyi család közelébe, és ennek köszönhetően készíthette el a világhírű interjút, írja a Guardian.

Diana 1995 novemberében, két évvel halála előtt adott interjút a BBC-nek, amiben nyíltan vallott magánéletéről, Károly herceggel való házasságáról. Ekkor beszélt először arról, hogy neki is viszonya volt, és arról is, hogy súlyos bulimiában szenvedett. Az interjút becslések szerint akkor 23 millióan látták, írja a BBC.

Az interjút két részben vetítették le hétfőn és kedden a brit ITV-n, amely újra felszínre hozta a kérdést: hogyan érte el annak idején Bashir, hogy Diana hercegné interjút adjon?

A BBC egyébként azután jelentett be, hogy újabb vizsgálatot indít az ügyében, miután az ITV beharangozta, hogy interjút készített azzal a grafikussal, akinek annak idején szintén szerepe volt abban, hogy a híres Diana-interjú összejöhessen.

A gyanú szerint ezt grafikust bízta meg Bashir, hogy készítsen neki hamis bankszámla-kivonatokat. A riporter később ezek segítségével vette rá a hercegnő öccsét, hogy találkozhasson Dianával. A kivonatok ugyanis arra utaltak, hogy a királyi család munkatársai sztorikat adtak el a sajtónak. Az ügyet már akkor is kivizsgálták, de a BBC akkori hírigazgatója végül 1996-ban felmentette Bashirt a vádak alól.

Bashir, aki 2016-tól egyébként a BBC vallási szerkesztőségének főszerkesztője nem nyilatkozott az ügyben, jelenleg koszorúér-műtétje után lábadozik, előtte pedig koronavírus-fertőzésének szövődményeiből gyógyult fel.