Gorbacsov: Biden egy őszinte, észszerű utat járó ember

2020. november 9. – 05:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden győzelme az amerikai elnökválasztáson lehetőséget teremt a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 (Új START) szerződés meghosszabbítására – jelentette ki Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő vasárnap. Gorbacsov, akit az Interfax orosz hírügynökség idézett, hangsúlyozta, hogy Biden egy őszinte, észszerű utat járó ember.

„Most majd egyszerűbb lesz”

– mondta az MTI szerint a 89 éves Nobel-békedíjas politikus arra utalva, hogy az eddigi próbálkozások az egyezmény megmentésére nem jártak sikerrel.

Oroszország Donald Trump amerikai elnökkel alig látott esélyt a februárban lejáró megállapodás meghosszabbítására. „A demokraták természetesen óvatosak lesznek, ahogy mi is. Az elővigyázatosság azonban nem szabad, hogy útját állja a felek közötti valódi tárgyalásoknak” – vélekedett Gorbacsov.

Eddig sem Vlagyimir Putyin orosz elnök, sem külügyminisztere, Szergej Lavrov nem reagált Biden választási győzelmére. Több külpolitikai szakértő is úgy vélekedett, hogy egy demokrata párti amerikai elnök alatt Washington és Moszkva kapcsolatai romolhatnak, ugyanakkor leszerelési kérdésekben előrelépések várhatóak.

>>> Az amerikai elnökválasztásról szóló közvetítésünket itt olvashatja >>>

A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt és 2011. február 5-én hatályba lépett START-3 (Új START) megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a rendszerbe nem állított eszközöket is – 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.

Oroszország többször tett javaslatot az egyezmény meghosszabbítására. Erre az Egyesült Államok sokáig nem reagált, és felvetette Kína bevonását a tárgyalásokba. Marshall Billingslea, a fegyverzet-ellenőrzéssel és a tárgyalásokkal foglalkozó amerikai különmegbízott október végén Washingtonban kijelentette: elvi megállapodás született az Új START meghosszabbításáról. Akkor ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cáfolta. Később Vlagyimir Putyin orosz elnök tett ismét javaslatot az egyezmény feltétel nélküli érvényben tartására, de azt az amerikai fél elutasította.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!