Kamala Harris: Lojális, őszinte és felkészült alelnök leszek

2020. november 8. – 02:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A frissen megválasztott alelnök magyar idő szerint hajnali fél háromkor szólt a támogatókhoz Wilmingtonban Joe Biden felvezetéseként. „A Reményt, az Egységet, a Tisztességet, a Tudományt és az Igazságot választottátok. Joe Bident választottátok” – mondta.

Kiemelte, hogy még soha nem szavaztak ennyien elnökválasztáson az amerikai történelemben. Egyben megköszönte a szavazóbiztosoknak és a szavazatszámlálóknak az áldozatos munkájukat, amivel megvédték az amerikai demokráciát

Kamala HarrisFotó: Tasos Katopodis / Getty Images via AFP
Kamala HarrisFotó: Tasos Katopodis / Getty Images via AFP

Harris megemlékezett Beau Bidenről, a frissen megválasztott elnök 2015-ben elhunyt fiáról is, akivel évekkel ezelőtt együtt dolgozott. Beszélt anyjáról, Shyamala Gopalan Harrisről is, aki 1958-ban vándorolt be az Egyesült Államokba. Beszélt arról is, hogy minden kislány aki látja ezt, tudja, hogy semmi sem lehetetlen. Azt mondta, ő az első, de biztos benne, hogy nem az utolsó nő az alelnöki pozícióban.

„Az előttünk álló út nem egyszerű, de Amerika készen áll, ahogy Joe és én is” – jelentette ki. „Mindent megteszek majd, hogy olyan alelnök legyek, mint Joe volt Obamának. Lojális, őszinte és felkészült, aki mindannyiótokért dolgozik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!