A német külügyminiszter szerint Bidennel a Nyugat újra egy csapatban játszhat

2020. november 8. – 08:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alexander Van der Bellen osztrák elnök gratulált Joe Biden győzelméhez, és örül annak, hogy az Egyesült Államok visszatérhet a „párizsi klímakonferencia asztalához”. Sebastian Kurz osztrák kancellár is gratulált, és megemlítette, hogy a terrorizmus elleni harcban „közös fellépésre van szükség, az Európai Unió és az Amerikai Egyedsült Államok közti együttműködés mélyítésére” – írta az MTI.

Heiko Mass, német külügyminisztérium is gratulált Biden és Harris győzelméhez; szerinte számos kihívás van a világon, de ezeket képesek lehetnek megoldani, ha egyesítik az erőiket. A külügyminiszter szerint készek újraindítani a transzatlanti kapcsolatokat, Biden pedig a választási kampányában világossá tette, hogy csapatban akar játszani, ha nemzetközi politikáról van szó. „Azt akarjuk, hogy a Nyugat újra csapatként működjön” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!