Most már biztos, hogy második fordulóra lesz szükség mindkét georgiai szenátusi székért

2020. november 07. – 06:07

Másolás

Vágólapra másolva

David Perdue republikánus szenátor 98 százalékos feldolgozottságnál 49,8 százalékon áll, ellenfele, a korábban oknyomozó újságíróként dolgozó Jon Ossoff pedig 47,9 százalékon. Az állam törvényei szerint amennyiben egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát, akkor második fordulót kell kiírni a két legnépszerűbb jelölt között. A másik georgiai szenátusi székért nem rendeztek előválasztást júniusban, így a mostani időközi választáson nyolc demokrata, öt republikánus és még hét jelölt indult. Ott a demokrata Raphael Warnock tiszteletes vezet 32,9 százalékkal, míg Kelly Loeffler republikánus szenátornak 25,9 százaléka van. A második fordulót mindkét versenyben január 5-én rendezik majd.

Jelenleg 48-47-re vezetnek a demokraták a szenátusi székek tekintetében, azonban Susan Collins maine-i szenátor, Thom Tillis észak-karolinai szenátor és Dan Sullivan alaszkai szenátor (mindhárman republikánusok) minden bizonnyal megtartja majd pozícióját, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag esélytelen, hogy a demokraták megszerezzék a szenátusi többséget. Tehát a demokraták csak úgy tudják megakadályozni, hogy a republikánusok szerezzék meg a többséget, ha mindkét georgiai választást megnyerik januárban. Ha Joe Biden győz az elnökválasztáson, akkor a döntetlen eredmény is jó a demokratáknak, ugyanis döntetlen esetén az alelnöké a döntő szavazat.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!