Biden: Nyugodtnak és türelmesnek kell maradnunk, amíg meg nem számolnak minden egyes szavazatot

2020. november 7. – 05:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden nem sokkal magyar idő szerint hajnali öt előtt mondott beszédet a delaware-i Wilmingtonban. A volt alelnök kijelentette, hogy bár még nem hirdethetnek győzelmet egyelőre, a számok világosan mutatják, hogy győzni fognak. „24 órával ezelőtt még vesztésre áltunk Georgiában, most pedig vezetünk. 24 órával ezelőtt még vesztésre áltunk Pennsylvaniában, most pedig vezetünk” – emelte ki. Azt is mondta, hogy győzelemre állnak Arizonában és Nevadában is.

Beszélt arról is, hogy még egy elnökjelölt sem kapott annyi szavazatot elnökválasztáson, mint ő. A demokrata jelöltnek eddig 74 millió szavazatot sikerült összegyűjetnie, előnye több mint 4 millió szavazat Trumppal szemben.

Kiemelte, hogy rekordszámú amerikai választotta a változást például a rasszizmus és a járványkezelés szempontjából. Utóbbi mentén megemlékezett a járvány 240 ezer amerikai áldozatáról is. „240 ezer üres szék áll a családi asztalnál Amerika-szerte” – mondta. Az első naptól kezdve fellépést ígért a járvány ellen.

Joe Biden beszédet mond Wilmingtonban november 6-án esteFotó: Angela Weiss / AFP
Joe Biden beszédet mond Wilmingtonban november 6-án esteFotó: Angela Weiss / AFP

Biden büszkén jelentette ki, hogy sikerült újraépítenük az úgynevezett „kék falat”, azaz a demokratáknak sikerült visszaszerezniük a középnyugati Michigant, Wisconsint és Pennsylvaniát (bár utóbbi államban még számolnak, de Biden előnye folyamatosan nőtt, már 0,5 százalékpont Trump előtt). Azonban azt mondta, hogy nyugodtnak és türelmesnek kell maradni, amíg meg nem számolnak minden egyes szavazatot.

Végül arról beszélt, hogy a politika célja nem a véget nem érő háborúskodás, hanem az amerikaiakat érintő problémák megoldása. Kijelentette, hogy ugyanolyan keményen fog dolgozni azokért, akik ellene szavaztak, mint azokért, akik rá.

Mindenkit arra kért, hogy tegye félre a dühöt és a démonizálást. „Súlyos problémákkal nézünk szembe, nem vesztegethetünk el több időt pártvonalak menti háborúskodásra. Lehet, hogy ellenfelek vagyunk, de nem ellenségek” – jelentette ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!