Eddig nem tudnak csalásról Pennsylvaniában

2020. november 5. – 23:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pennsylvania állam képviseletében Kathy Boockvar tartott sajtótájékoztatót. A magas beosztású tisztviselő újságírói kérdésre kijelentette, hogy nem tud arról, hogy bárhol csaltak volna a szavazás vagy a szavazatszámlálás során az államban. Az egyetlen ilyen számára ismert eset még hetekkel ezelőtt történt, amikor kiderült, hogy egy szavazó egy elhunyt rokona nevében is regisztrált a választásra, ám azt a problémát már rég elhárították.

A Trump-kampány csalást kiáltott, miután Biden a levélszavazatok megszámlálása után ledolgozta csaknem egymillió szavazatos hátrányát.

Az államban 90542 szavazattal (1,4 százalék) vezet az elnök 93 százalékos feldolgozottságnál, azonban még 326348 szavazat megszámlálása hátra van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!