Az Egyesült Államok már nem tagja a párizsi klímaegyezménynek

2020. november 4. – 11:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok többé nem tagja a párizsi klímaegyezménynek, miután szerdán hatályba lépett Washington felmondási nyilatkozata, írja az MTI.

Az amerikai kormány egy évvel korábban jelentette be hivatalosan, hogy kilép a megállapodásból. Eddig az Egyesült Államok az egyetlen ország, amelyik felmondta a szerződést.

Az ENSZ 2015-ös párizsi klímakonferenciájának résztvevői azt tűzték ki célul, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval 2, de inkább 1,5 fok alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest. A megállapodás egy évvel később lépett életbe, miután a megfelelő számú állam ratifikálta azt.

Szakértők szerint a világ országainak egyelőre nem sikerült olyan szintre korlátozni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, hogy teljesíthetővé váljon a párizsi klímacsúcs célkitűzése. Az éghajlatváltozás hatásai világszerte megtapasztalhatók, legyen szó a tengerszint emelkedéséről, az aszályokról, a hőségről, a heves viharokról és áradásokról, vagy a gleccserek és a sarki jégtakaró olvadásáról.

2017. június 1-jén Donald Trump bejelentette döntését, hogy a USA kilép a párizsi klímaegyezményből, amit álló taps fogadott a Fehér Ház udvarán – Fotó: hip Somodevilla / Getty Images
2017. június 1-jén Donald Trump bejelentette döntését, hogy a USA kilép a párizsi klímaegyezményből, amit álló taps fogadott a Fehér Ház udvarán – Fotó: hip Somodevilla / Getty Images

Donald Trump amerikai elnök a 2017-es hivatalba lépése óta több korábbi klíma- és környezetvédelmi intézkedést eltörölt. Trump demokrata kihívója, Joe Biden azonban bejelentette, hogy megválasztása esetén újra belép a párizsi klímaegyezménybe, és célul tűzi ki, hogy 2050-ig klímasemlegessé tegye országa gazdaságát.

Az amerikai elnökválasztás legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!