Szlovákiában vásárolt kalasnyikovot használhatott a bécsi terrortámadás elkövetője

2020. november 3. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákiából származhat az a fegyver és a lőszer, amelyet a hétfői bécsi terrortámadás elkövetője használt, ezt Roman Mikulec szlovák belügyminiszter a TV Jojnak nyilatkozva meg is erősítette – írja az MTI.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

„Olyan információm van, miszerint nálunk (Szlovákiában) járhatott a támadó, illetve a tettesek egyike, és lőszervásárlás iránt érdeklődött. Ezt az értesülést jelenleg a biztonsági szolgálatokkal ellenőrizzük” – mondta a belügyminiszter a tévében.

Az osztrák Heute.at hírportál úgy tudja: a bécsi merénylet elkövetője júliusban járt Szlovákiában, ahol közvetítők segítségével AK-47 típusú (kalasnyikov) automata puskát és lőszert vásárolt.

A szlovák rendőrség azonnal a terrortámadás után ellenőrizni kezdte az osztrák–szlovák határon található átkelőket.

Mivel a terrortámadást a bécsi zsinagógánál hajtották végre, Szlovákiában megerősítették a zsinagógák és a zsidó emlékhelyek ellenőrzését. Roman Mikulec azt mondta, hogy az intézkedéseket a szlovákiai zsidó egyházközségekkel együttműködve hozták meg. Hasonló intézkedéseket hoztak Csehországban is a terrortámadást követően.

Észak-macedóniai állampolgársága is lehetett az elkövetőnek

Az osztrák rendőrség az Európai Rendőrségi Hivatalon (Europol) keresztül kérte az észak-macedón hatóságok együttműködését és a támadóhoz kapcsolódó információk átadását – írja az MTI.

A 20 éves merénylő szülei ugyanis eredetileg Észak-Macedóniából származnak, és bécsi belügyi források szerint az elkövető az osztrákon kívül észak-macedóniai állampolgársággal is rendelkezett. Ahogy azt a Telex korábban megírta, Kujtim Fejzulai az Iszlám Állam szimpatizánsa volt, szülei az észak-macedóniai albán kisebbséghez tartozhattak. A család a Tetovótól 10 kilométerre délkeletre fekvő Celopekből (albánul: Cellopekuból) származik, amelyet csaknem kizárólag albánok laknak.

A már Ausztriában született Kujtim Fejzulai azt tervezte, hogy Szíriába utazik, de a török hatóságok elfogták, és hazatoloncolták. 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, de végül december 5-én feltételesen szabadlábra helyezték. Védőügyvédje, Nikolaus Rast szerint a férfi teljesen normális családból származott, csak rossz társaságba keveredett. Rast azt mondta: sohasem hitte volna, hogy egykori védence képes végrehajtani egy terrortámadást. Azt gyanítja, hogy egy mecsetben radikalizálódhatott, amelyet rendszeresen látogatott.

A hatóságok az ügyvédje szerint a Derad nevű szervezetre bízták Kujtim Fejzulait, amely iszlamista hátterű bűnözőknek a társadalomba való visszaintegrálásával foglalkozik. Tavaly év végén valószínűleg úgy találták, hogy nem jelent veszélyt a társadalomra nézve, különben nem engedélyezték volna idő előtti szabadulását – mondta Rast.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, négy járókelő halt meg hétfőn este Bécs belvárosában, ahol több helyszínen egy vagy több fegyveres kezdett el lövöldözni.

Azt, hogy mit tudunk eddig a bécsi terrortámadásról, ebben a frissülő cikkben foglaljuk össze. >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!