A lengyelek a régi abortusztörvény mellett vannak, ha az mégis szigorodik, az izlandiak fogadnák őket

2020. november 3. – 15:53

frissítve

A lengyelek a régi abortusztörvény mellett vannak, ha az mégis szigorodik, az izlandiak fogadnák őket
Wroclawi tüntetés az abortusztörvény módosítása ellen Fotó: Maciej Kulczynski / MTI-EPA

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyelek többsége az abortuszszabályozásukat sem szigorítani, sem enyhíteni nem szeretné.

Az eddigi, az 1993-as, abortuszkompromisszumnak nevezett törvényben foglalt szabályozást támogatja a lengyelek többsége – derül ki egy kedden közzétett felmérésből. Az országos tüntetéseket kiváltó, a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés után készített felmérés szerint a lengyelek sem enyhítést, sem szigorítást nem szeretnének, „Reklám

Mint az MTI írja, a Dziennik Gazeta Prawna gazdasági napilap, valamint az RMF FM kereskedelmi rádió megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint a legtöbben akkor tartják megengedhetőnek a terhességmegszakítást, ha az anya élete, illetve egészsége veszélyben forog (a megkérdezettek 88, illetve 79 százaléka). Sokan támogatják abban az esetben is, ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant (82 százalék). Az említett esetekben a jelenlegi lengyel jog fényében lehetséges az abortusz, és az 1993-as törvényben rögzített abortusztilalom alóli kivételeket képeznek.

(Ide kattintva további Telex.hu-cikkeket olvashat.)

A következő, az október 22-ei alkotmánybírósági döntésben alkotmányellenesnek minősített kivétel azokra a terhességekre vonatkozik, amelyeknél az orvosok nagy valószínűséggel megállapítják, hogy a gyermek súlyos fogyatékossággal fog megszületni. A felmérés szerint az ilyen esetekben az abortuszt a lengyelek 74,6 százaléka támogatja.

A kutatásban konkrétan azokra az esetekre is rákérdeztek, amikor a gyermek várhatóan Down-szindrómával születne; ebben az esetben a terhességmegszakítás támogatottsága alacsonyabb, 65 százalékot tesz ki.

A felmérésből az is kiderült: alacsony a jelenlegi abortuszszabályozás liberalizációjának támogatottsága. Az abortusznak a semmilyen törvényi feltételekhez nem kötött elérhetőségét az októberi alkotmánybírósági döntést követő tüntetések szervezője, a Nők Sztrájkja nevű feminista mozgalom szorgalmazza.

A válaszadók 22 százaléka akkor támogatná az abortuszt, ha az anya nehéz anyagi helyzetben van, 24 százalék szerint a terhességmegszakítást akkor is meg kell engedni, ha a nő más tekintetben is nehéz helyzetben van, illetve ha nem akar gyermeket vállalni.

Közben, mint azt a 444.hu kiszúrta, az izlandi Viris tudósítása alapján Izland olyan törvényt fogadhat el, amely szerint azok, akiknek van Európai Egészségbiztosítási Kártyájuk, díjmentesen lennének jogosultak Izlandon abortuszra, ha igazolják, hogy otthon nem látnák el őket. Rósa Björk Brynjólfsdóttir javaslattevő szerint tulajdonképpen két ország polgárainak, a lengyeleknek és a máltaiaknak nyújtanának ezzel segítséget.

Mi magyarok, a fogászati turizmus haszonélvezői mindehhez hozzátehetjük, az izlandi javaslat, a potenciális abortuszturizmus nem csak a nehéz helyzetbe került nőknek nyújt önzetlen segítséget, de a kapcsolódó szolgáltatások (étel, ital, szállás, közlekedés) miatt alighanem kedvező hatást gyakorolna a nehéz helyzetbe került izlandi idegenforgalomra is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!