Súlyos veszteség, ötödére olvadt utasszám a Ryanairnél

2020. november 2. – 13:37

frissítve

Súlyos veszteség, ötödére olvadt utasszám a Ryanairnél
Ryanair-gépek Adrian Dennis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sok a járattörlés, kevés az utas, alig döcögnek a kapacitások.

Közzétette legfrissebb üzleti adatait a Ryanair, az erről szóló ppt-prezentáció itt érhető el. Természetesen amikor tombol a pandémia, egyre több a lezárás, és nagyon kockázatosnak tűnik az országváltással járó utazás, nem meglepő, hogy a Ryanair számai is rémesek. A cég annyiból különösen szerencsétlen helyzetben van, hogy mivel az első fél év az ő pénzügyi évében szeptember 30-cal zárult, valójában a 2020–2021-es időszak első fél éve már telibe kapta a pandémiát, így a bázishoz képest nagyon rosszul mutat.

(Ide kattintva olvashatók legfrissebb cikkeink!)

A legfrissebb adatok szerint a magát Európa legalacsonyabb költségű repülőtársaságának nevező cég 17,1 millió utast szállított a fél év során, ami a bázis 20 százaléka, bevétele 78 százalékkal esett, és a bázisidőszak 1,15 milliárd eurós nyereségéből közel 200 millió eurós veszteség lett.

Minden rosszban van valami jó, a társaság joggal büszkélkedhet azzal, hogy ebben az időszakban a károsanyag-kibocsátását jelentősen tudta csökkenteni, és a prezentáció azon oldalában is van igazság, amely szerint a Lufthansával, az Air France-szal vagy az Alitaliával, azaz a nagy nemzeti légitársaságokkal szemben a Ryanair nem kapott a „tiltott állami támogatások kérdését is felvető állami csomagokat”.

Ettől függetlenül a cég nincs jó helyzetben, mint az Okosutas.hu szakportál is megírta, a téli szezonra sorra lemondta budapesti desztinációit. És bár a Ryanair továbbra is büszke a stabil pénzügyi helyzetére és a mérlegére, ezzel inkább csak bosszanthatja azon utasait, akik felé továbbra is jelentős elmaradásban van a törölt járatok jegyárainak visszatérítésével. Tapasztalatunk szerint még a bőven fél évnél régebbi jegyek visszatérítését sem teljesítette a társaság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!