Megnyílt alatta a járda, patkányokkal teli verembe esett egy férfi New Yorkban

2020. október 30. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bizarr és egyben vérfagyasztó balesetet szenvedett a New York legészakibb részén található Bronxban egy 33 éves férfi, aki alatt szombaton megnyílt a járda egy buszmegállóban, a többméteres esés végén pedig egy patkányokkal teli veremben találta magát – írja a Guardian.

A férfinak eltört a lába és a keze, és a feje is megsérült a ráhulló törmeléktől, testvére elmondása szerint pedig mozdulni sem tudott a körülötte és rajta mászkáló patkányoktól. Mint mondta, kiáltani sem mert, mert attól félt, hogy a patkányok bemásznak a szájába. A férfi fél órát töltött a veremben a patkányok társaságában, végül a tűzoltók mentették ki, a helyszínről pedig rögtön kórházba szállították.

A férfi a New York Times cikke szerint azóta is kórházban van, az állapota stabil. A férfi és a családtagjai csütörtökön már nem nyilatkoztak a sajtónak, az azonban kiderült, hogy az áldozat jelenleg azt fontolgatja, hogy jogi útra tereli az ügyet. Az incidens főleg azért érdekes, mert New York két égető problémája is megjelenik benne a lepusztult infrastruktúra és a járvány alatt agresszívabbá vált, hatalmas méretű patkánypopuláció képében. A város patkányait változatos módokon próbálták már kiirtani, de eddig nem igazán jártak sikerrel, a járdák beomlása pedig meglepően gyakori a városban – tavaly július óta legalább 35 ilyen esetről számoltak be.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!