Tömegesen rugdossák ki a tüntető fiatalokat a belarusz egyetemekről

2020. október 28. – 21:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tucatjával zárják ki a tüntetéseken résztvevő diákokat a belarusz felsőoktatási intézményekből, írja az MTI.

Különböző beszámolók szerint a minszki orvosi egyetemről 15 diákot küldtek el, amiért részt vettek a tüntetéseken, illetve egy beszámoló szerint 18 diákot rúgtak ki a belarusz művészeti egyetemről ugyanezért. A helyi oktatási minisztérium az orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy „a hatósági engedéllyel nem rendelkező tüntetéseken részt vevő diákok kizárásakor egyedi esetekről van szó”.

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök kedden szólította fel a diákok szüleit, hogy szóljanak rá a tüntetésekre járó gyerekeikre.

„Küldjék őket a hadseregbe, a többieket pedig tegyék ki az utcára. Hadd járkáljanak ott. De az egyetemről zárják ki őket” – nyilatkozta korábban.

Lukasenkót különösen zavarják a tüntetésen megjelenő diákok, korábban három egyetemi rektort menesztett, amiért szerinte aktív részesei voltak a diákok mozgósításának.

Az augusztusi elnökválasztás óta folyamatosak a tüntetések Belaruszban, de hiába követeli a tömeg az állítólag a voksok több mint 80 százalékával nyerő Lukasenko lemondását, az államfő erre nem hajlandó.