A legfőbb francia iszlám szervezet szabályozná a Mohamed-karikatúrák használatát
2020. október 27. – 18:37
frissítve
Mohammed Moussaoui, a legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM elnöke azt javasolta, szabályozzák a Mohamed prófétáról készült karikatúrák használatát, például az oktatásban is, írja az MTI. „Szabályozni kellene azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szólásszabadság tanítása céljából az oktatási intézményekben bemutatják a Mohamed-karikatúrákat” – írta a CFCM a közleményében.
Azt is mondta, nem a karikatúrák betiltását szeretné, hanem olyan szabályozást, ami figyelembe veszi, milyen körülmények között lehet a közzététel vagy a megmutatás jogát gyakorolni.
Október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében azért ölt meg és fejezett le egy tanárt, mert az a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. A meggyilkolt Samuel Paty búcsúztatóján Emmanuel Macron államfő azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.
Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője szerint Macron terrorizmust szít azzal, hogy a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat a szólásszabadság által igazolja. „A terrorizmusba kényszeríted, illetve afelé tolod az embereket, nem hagyva más választást nekik, megteremtve a szélsőségesség növekedésének feltételeit a fiatalok fejében. Bátran hívhatod magad a terrorizmus vezetőjének és ihletőjének országodban” – írta Kadirov, aki egyben igyekezett kicsinyíteni azt is, hogy a merénylő Csecsenföldről származott. Mint írta, a támadó Franciaországban nőtt fel.
A meggyilkolt tanár búcsúztatásának napján több vidéki városban, így a déli Toulouse-ban vagy Montpellier-ben állami épületek falaira vetítették ki a Charlie Hebdo szatirikus hetilapból ismert Mohamed-karikatúrákat. A CFCM elnöke elmondta: megérti, hogy ezeket a vetítéseket egyes muzulmánok provokációként élték meg. „Az érzelmek megsértése határozott szándékának nem lehet helye” – mondta.
Több iszlám országban a francia termékek bojkottjára szólítottak fel, Kuvaitban sok üzlet máris levette polcairól a francia árukat, Katarban pedig az ország állami egyeteme lemondta a tervezett francia kulturális fesztivált. A francia külkereskedelmi államtitkár azt mondta, hogy a bojkott egyelőre korlátozott. Tüntetéseket jelentettek Irakból, Pakisztánból és a Gázai övezetből, valamint Törökországból is, amelynek elnöke, Recep Tayyip Erdogan korábban azt mondta, Macronnak ki kéne vizsgáltatnia az elmeállapotát. Erdogan megjegyzésére válaszul Párizs a hét végén hazarendelte ankarai nagykövetét.
A lefejezett tanár ügyéről és arról, hogy fajultak idáig a dolgok, itt olvashat részletesen.