Végrehajtották a koponya-helyreállító műtétet Rabeyán, a szétválasztott sziámi ikerlányok egyikén a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai kedden Bangladesben, írja az MTI. A kislány állapota stabil, viszont még lehetnek szövődményei a műtétnek.
A nyár óta halasztott műtétet Csókay András, az idegsebészcsapat vezetője, Pataki Gergely, a plasztikai sebészek és a műtétsorozat vezetője, valamint Csapody Marcell, az aneszteziológusok vezetője irányította és végezte el. Velük együtt utazott Bangladesbe Császár Zsuzsanna gyermekklinikai szakpszichológus is: ő mérte fel a család és a gyermekek állapotát, valamint konzultált a helyi orvosokkal is.
Az alapítvány honlapján azt írja, Rabeya a műtét előtt aktív volt, sokat tanult, beszélt és játszott is. Az ikerpár másik tagja, Rukaya a végső szétválasztó műtét után egy hónappal kapott egy agyvérzést, de azóta az állapota a vártnál gyorsabban javul, köszönhetően a magyar orvoscsapat által vezetett rehabilitációnak. Ő is egyre jobban érdeklődik a külvilág iránt, alkalmanként megfelelő érzelmi válaszokkal reagál arra, mi történik körülötte, és bár mosolyog, de beszélni nem tud.
A Telex friss híreit itt találja >>>
Az ikreknek a következő években szüksége lehet még kisebb plasztikai sebészeti műtétekre, hegkezelésre, ezeket Dakkában fogja elvégezni Pataki Gergely vezetésével az alapítvány. Mint írják, a koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú protokollt vezettek be, és vállalták azt a kockázatot, hogy megfertőződés esetén csak hosszú kinti karantén után tudnak majd hazatérni.
„Köszönjük, ha Önök is imádkoznak orvosmissziónk, küldetésünk sikeréért, és küldik felénk jókívánságaikat” – írják a Cselekvés Alapítvány honlapján. A magyar orvoscsapatot még 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására: elsőként a közös agyi fő szállítóérszakaszt választották szét 2018-ban, majd a plasztikai sebészeti fázis keretében beültettek egy szövettágító implantátum-rendszert. Tavaly augusztusban választották szét véglegesen az ikerpárt egymástól.