A Zeta már a 27. elkeresztelt trópusi vihar az idei hurrikánszezonban

2020. október 26. – 21:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Zeta névre keresztelt trópusi vihar hétfő délutánra már hurrikánná erősödött a Mexikó partjainál, és várhatóan a hét közepén, szerdán éri el az Egyesült Államok partvidékét. A helyenként 130 km/h-s legnagyobb szélerősséggel tomboló Zeta már a 27. névvel ellátott trópusi vihar a mostani hurrikánszezonban, legutóbb 2005-ben alakult ki ilyen sok vihar az atlanti térségben, írja az AP hírügynökség.

A Katrina hurrikán 2005-ben csapott le a térségre, elárasztva New Orleans jelentőség részét. A mostani, november végéig tartó hurrikánszezon kevésbé pusztító, de várhatóan több vihart fog hozni, mint a 15 évvel ezelőtti szezon.

A Zeta a Yucatan-félsziget térségében, északnyugat felé halad, az előrejelzések szerint a következő napokban csökkenhet az ereje. Alig három hete a Delta nevű hurrikán fákat csavart ki Cancun környékén, és félő, hogy a Zeta vihar most a kidőlt törzseket felkaphatja, még nagyobb kárt okozva ezzel. A helyi hatóságok komolyan veszik a vihart, Quintana Roo államban hétfőn felfüggesztették az alkoholértékesítést, Carlos Joaquín González kormányzó pedig azt mondta, hogy hétfő délutánig mindenkinek el kell hagynia az utcákat.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!