Az uniós bíróságon támadja meg az európai mobilitási csomagot a kormány

2020. október 26. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kabinet szerint számos szabály ellentétes az uniós joggal.

A magyar kormány keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához a Mobilitási Csomag egyes irányelvi és rendeleti előírásainak megsemmisítése érdekében 2020. október 26-án, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca szerint a rendelkezések aránytalan pénzügyi és adminisztrációs terheket rónak az európai fuvarozó vállalkozásokra, a követelmények némelyike sérti a diszkrimináció tilalmát, ellentétes az uniós klímavédelmi célokkal, vagy egyenesen végrehajthatatlan.

Az ITM közleménye felidézte, az Európai Parlament és Tanács idén júliusban Magyarország és más tagállamok határozott ellenkezése dacára fogadta el a közúti szállításra vonatkozó új szabályokat. A magyar kormány a jogalkotási javaslat előkészítésének három évvel ezelőtti kezdetei óta minden lehetséges fórumon fellépett a szabályozási tervekkel szemben, mert – mint írták – noha az előírások deklarált célja a járművezetők érdekeinek védelme, szociális feltételeinek, munkakörülményeinek javítása, a magyar álláspont szerint azonban az új rendelkezések rossz válaszokat adnak létező problémákra, és

„nemhogy nem oldják meg, hanem inkább súlyosbítják az érintettek helyzetét.”

A kormány szerint a jogszabályok ellentétesek a munkavállalás, az áruk és szolgáltatások mozgásának alapvető szabadságjogaival, az egységes uniós piac és a nemzeti piacok működését korlátozó, „protekcionista intézkedéseket” tartalmaznak. A kormány szerint a szabályok „a rejtett szándékokkal szemben nem a nyugat-európai fuvarozók érdekeit érvényesítik, hanem a semmilyen uniós előírás betartására nem kötelezhető, unión kívüli vállalkozásoknak kedveznek. A harmadik országbeli cégek térnyerése nemcsak gazdasági károkat okoz a tagállamoknak, hanem az európai polgárok közlekedésbiztonsági helyzetét is ronthatja.

A fuvarozók bürokratikus terheinek és költségeinek növelése uniós és nemzeti szinten is megnehezíti a gazdaság újraindítását a vírusválságban.”

A magyar kereset három kapcsolódó irányelv és rendelet összesen öt pontjának megsemmisítését kezdeményezi. Kivonná a nemzetközi közúti fuvarozási tevékenységet végző járművezetőket a kiküldetési irányelv, a kísért kombinált fuvarozási műveleteket pedig a kombinált fuvarozási műveletekre vonatkozó új szabályok hatálya alól. A magyar kormány és keresete a biztonságos pihenőhelyek elégtelen száma miatt a gyakorlatban végrehajthatatlannak tartja a kabinban alvás tilalmát. Az intelligens menetíró készülékek bevezetésére pedig szerintük a korábban megszabott 2034-es határidő tízéves megkurtítása a jogbiztonság alapelvét sérti, ledolgozhatatlan versenyhátrányt okoz az uniós vállalkozások számára.

Az egyik kifogásolt új szabály szerint a fuvarozó vállalkozás nemzetközi fuvarozásra használt járműveinek az elindulást követő nyolc héten belül vissza kell térniük az adott tagállam valamelyik operatív központjába. A kormány ezzel szemben kiemelte, az üresen közlekedő kamionok feleslegesen növelik a szén-dioxid kibocsátást a közúti szállítási ágazatban. A jármű kötelező visszatérése gyakorlatilag kizárja az egységes piacról a szigeteken fekvő országok fuvarozóit, nagymértékben korlátozza több, nem központi elhelyezkedésű tagállam vállalkozóinak hozzáférését is, írták.

A ITM emlékeztetett arra is, hogy a szabályozást Magyarország mellett további nyolc tagállam – Bulgária, Ciprus, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta és Románia – is következetesen ellenzi. A korábbi szándéknyilatkozatok szerint közülük többen a magyar keresethez hasonló önálló indítvánnyal vagy valamelyik másik tagállamhoz beavatkozóként csatlakozva szintén az Európai Bírósághoz fordulnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!