Egymillió ingyen ebédet oszt szét a McDonald's Nagy-Britanniában

2020. október 24. – 18:43

Másolás

Vágólapra másolva

A McDonald's is beszáll abba a kampányba, amit még a Manchester United fiatal támadója, Marcus Rashford kezdeményezett. A jobboldali brit kormány korábban megszavazta, hogy az idei őszi szünetben már nem támogatják a rászorulók ingyenes étkeztetését, ami láncreakciót indított el Nagy-Britanniában.

Az ügyben leghangosabb Rashfordot több étterem- és üzletlánc is követte, a Királynő pedig a Brit Birodalom Rendje-kitüntetéssel jutalmazta a gyermekéhezés elleni kampánya miatt. Most a McDonald's jelezte, hogy egymillió ingyen étkeztetéssel segítik a kampányt országszerte.

Rashford közben a FareShare étkeztetési civil szervezettel együttműködve új ételelosztó-központot nyitott meg Manchesterben. A csatár korábban a BBC-nek elárulta, hogy gyerekkorában az édesanyja gyakran rá volt szorulva az ingyen iskolai étkeztetésekre, mert sokszor csak így kaptak enni a testvéreivel.

A 22 éves csatár egyébként győztes gólt szerzett a PSG ellen a Manchester Unitednek a Bajnokok ligája legutóbbi fordulójában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!