Újabb magyar, Pankovits Nikolett is Grammy-jelölt lehet 2021-ben

2020. október 23. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban két dobos, Borlai Gergő és Németh Ferenc került fel az úgynevezett consideration listára.

A Telex.hu két hete írt arról, hogy a 2021-es Grammy-díj előkészítő szakaszának végső fázisába, vagyis az úgynevezett consideration listára több magyar jelölt is felkerült Mint azt Pankovits Nikolett énekesnőtől megtudtuk, nagy örömére a River című friss lemeze is több kategóriában jelölést szerzett, így a legjobb világzenei album kategóriában is.

(Ide kattintva olvashatók el legfrissebb cikkeink.)

Pankovits Nikolett és zenésztársai jazz improvizációkkal és latin-amerikai ritmusokkal vegyítik a magyar népzenei alapokat. Tavaly a Carnegie Hallban is nagysikerű koncertet adott. A tíz éve New Yorkban élő magyar énekesnőről itt olvashat részletesen.

Az album jelölései között több külföldi közreműködő mellett a szintén magyar Polonyi Artemisz is felbukkan, aki az Ideki című szám hangszerelésében működött közre.

Korábban két, szintén az Egyesült Államokban élő magyar zenész, Borlai Gergő és Németh Ferenc, összesen három kategóriában is feljutott a listára.

A River című albumról a magyarjazz.hu-n olvasható Zipernovszky Kornél lemezkritikája.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!