Az abortuszellenes törvény ellen tiltakoznak Lengyelországban, többeket letartóztattak

2020. október 23. – 17:49

Az abortuszellenes törvény ellen tiltakoznak Lengyelországban, többeket letartóztattak
Békejelet mutató tüntetők a rendőrök előtt Lengyelországban.Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

15 embert tartóztatott le a lengyel rendőrség, miután tömegek vonultak utcára a lengyel abortuszellenes törvény ellen.

Lengyelországban csütörtökön nyilvánította alkotmányellenesnek a lengyel alkotmánybíróság a beteg magzatok abortuszát is lehetővé tevő jelenleg hatályos előírást, a döntéssel pedig gyakorlatilag teljesen betiltották az abortuszt a beavatkozást eddig is keményen szabályzó országban. A hatályos szabályok szerint már csak nemi erőszak, vérfertőzéssel fogant gyermek vagy az anya életét veszélyeztető terhesség esetén lehet abortuszt végezni.

Csütörtök este emberek százai vonultak a kormány jobboldali vezetője, Jaroslaw Kaczynski otthona elé tiltakozásul. Az országban életben lévő járvány elleni szabályok szerint a tüntetés és a tömeges gyülekezés tilos. A rendőrség könnygázt használt a tömeg feloszlatására, írja az AP News.

Sylwester Marczak, a varsói rendőrség szóvivője pénteken azt mondta, hogy 14 embert továbbra is őrizetben tartanak, 35-öt pedig megbírságoltak a tilalom megszegése miatt. A törvény ellen péntekre és szombatra is további tüntetéseket szerveztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!